Az őszi összevont, megyei és helyhatósági választásokra egy korábbi időpontban kerülhet sor. A kormány a keddi ülésén elfogadta a belügyminisztérium törvényjavaslatát, melynek értelmében az önkormányzati választások napját a választási időszak utolsó két hete helyett hosszabb időintervallumban, a ciklus utolsó 21 napjában jelölhetik ki.
Korábbi időpontban tarthatják a megyei és helyhatósági választásokat
![Választás 2020](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/001212_0.png.webp?itok=at7s9-Sy)
Az összevont választásokra így már október 22-én, szombaton sor kerülhet. Az eddigi szabályozás értelmében közvetlenül mindenszentek előtt, október 29-én tarthatták volna meg a voksolást. Tekintettel az ünnep közelségére, a várható népességmozgásokra és az ebből eredő alacsony részvételi arány kockázatára, a kormány már korábban felvetette a korábbi időpont lehetőségét.
A kabinet egyben elfogadta a gyorsított jogalkotási eljárásról szóló javaslatot is.
Eva Chmelová, a belügyminisztérium közigazgatásért, választásokért, népszavazásért és politikai pártokért felelős osztályának vezetője elmondta: a választások pontos időpontjáról Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke dönt, és ő is hirdeti ki azt. Arra a kérdésre, vajon a tárca az október 22-i dátummal számol-e, azt válaszolta, hogy a meghatározott időintervallumban felkészültek bármilyen időpontra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.