Korábban Harabin ügyét tárgyalta a "lefokozott" bírónő

Pozsony |

<p>A Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Tanácsa ma vétkesnek találta Anna Benešovát, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bíróját, és büntetésként alacsonyabb szintű bíróságra osztotta be. A bírónő korábban Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter - jelenleg a Legfelsőbb Bíróság elnöke - két ügyét is tárgyalta. Azt állítja, a tanács elfogult, a döntés hátterében személyes okok állnak.</p>

A Fegyelmi Tanács döntése értelmében Benešová akkor hibázott, amikor két ügyben nem engedélyezte, hogy a tárgyalás résztvevői hangfelvételeket készítsenek. A fegyelmi eljárást a Pozsonyi Kerületi Bíróság elnöke, Gabriela Šimonová kezdeményezte, aki a döntést követően nem élt a fellebbezés jogával, hanem a törvény által rendelkezésére álló időn belül dönt, míg Benešová azonnal fellebbezett.

"Az elnök asszony azt mondta nekem, hogy be kell adnia ellenem a fegyelmi indítványt, különben le lesz váltva" - mondta Benešová. Ezért javasolta, hogy tanúként hallgassák ki Štefan Harabint. "Lehet, hogy nem is mondott ilyesmit, lehet, hogy valaki a neve mögé akar rejtőzni" - mondta a bírónő, aki a volt miniszter két személyiségi jogi ügyét is tárgyalja. Véleménye szerint a fegyelmi eljárással akarták megakadályozni, hogy döntést hozhasson az ügyben.

Benešová szerint nem akadályozta meg a hangfelvétel készítését, csak meghatározta annak kereteit.

Šimonová nem akart nyilatkozni arról, hogy utasították-e ilyen jellegű indítvány benyújtására.

Az egyik ügyben Harabin alperes kiadónk, a Petit Press. Miután a volt miniszter elfogultsági indítványt jelentett be Benešová bírónővel szemben, elvették tőle az ügyet, és egy más összetételű bírói tanács 33 194 euróra büntette kiadónk zászlóshajóját, a Smet.

A Fegyelmi tanács döntését Štefan Harabin tudomásul vette. "A bírónőnek bocsánatot kellene kérnia az állampolgártól, akinek a jogait korlátozza, nem pedig elterelni a figyelmet mások támadásával" - mondta szóvivője útján Harabin. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?