Korábban a kis keresetűek távoztak a 2. pillérből

Pozsony |

<p>A kormány heteken belül újra megnyitja a második nyugdíjpillért. Ez már a negyedik kísérlete lesz Robert Fico (első és második) kormányának arra, hogy az embereket visszacsábítsa az egypilléres, állami nyugdíjrendszerbe.</p>

Az eddigi három alkalommal mintegy 262 ezer embert sikerült kilépésre bírniuk. A legsikeresebb akció az első megnyitás volt, amelynek során hat hónap alatt több mint 106 ezren hagyták ott a második pillért. Robert Fico miniszterelnök szerint mintegy 1 millió ember számára ma is hátrányos a rendszer, vagyis szerinte ennyien kisebb nyugdíjra számíthatnak a kombinált, kétpilléres rendszerből, mint amennyit a teljesen állami, egypilléres rendszerből kaphatnak. Akik kiléptekA 2. pillér első megnyitása során elsősorban a kis keresetű pénztártagok hagyták el a rendszert. A 106 ezer kilépő közül 34 ezernek 10 ezer korona (331 euró) alatti volt a havi bruttó bevétele, a távozók 87 százalékának 20 ezer korona alatt volt a havi jövedelme. A korosztály szerinti csoportosítás azt mutatja, hogy elsősorban az idősebbek tértek vissza a teljesen állami rendszerbe, a negyven év felettiek száma 77 500 volt, ebből az ötven felettiek 51 ezernél is többen voltak a Szociális Biztosító adatai szerint. Melyik nyugdíj a magasabb?A napokban közzétett elemzések szerint 10 év spórolás után gyakorlatilag minden fizetési csoportba tartozó pénztártagnak jobban megérte volna az egypilléres rendszer, mint a kombinált. A Sme számításai szerint még a legmagasabb 1700 euró feletti bruttó bér esetén is néhány euróval jobban járt volna a nyugdíjas, ha az egypilléres rendszerben marad. A legnagyobb különbség 19–20 eurót tesz ki. Elemzők szerint azonban a különbséget az is növeli, hogy az állam nem fizeti ki a pénztártagoknak járó teljes állami nyugdíjat, pontosabban nem veszi figyelembe a Szociális Biztosítóba fizetett járulék egy részét. Ezt kifogásolja Ivan Švejna (Híd) is. „A takarékalapba fizetett 4,75 százalékpontnyi járulékot a Szociális Biztosító szintén a nyugdíjkifizetésre költi, csak éppen ezt nem számítja be a pénztártagoknak a nyugdíj kifizetésébe” – érvel a Híd parlamenti képviselője. Hasonlóan vélekedik Radovan Ďurana, az Iness gazdasági elemző központ vezetője. „Az állam úgy viselkedik, mintha a szolidaritási alapba fizetett járulék nem a nyugdíjak kifizetésére szolgálna” – magyarázza a gazdasági elemző. Szerinte ennek köszönhető, hogy a tisztán állami nyugdíj magasabb, mint a kombinált – állami-nyugdíjpénztári – járadék. Ki lépjen ki?A szociális ügyi minisztérium a második pillér megnyitása utáni kampányban várhatóan újra azzal fog érvelni, hogy a kétpilléres rendszer hátrányosabb az állami rendszernél. Elemzők szerint azonban a baj az, hogy az állami rendszer hosszú távon fenntarthatatlan, vagyis az állam már most is többet fizet ki a nyugdíjkért, mint amennyi járulékot beszed. A különbözetet az állami költségvetésből, vagyis a befizetett adókból állja. Néhány évtized múlva azonban a Szociális Biztosító hiánya olyan nagy lesz, hogy azt már az állami költségvetés nem fogja elbírni. „Ha csak annyit adna az állam, amennyire futja, akkor az egypilléres rendszerből származó járadékok alacsonyabbak lennének” – véli Ján Šebo, a besztercebányai egyetem elemzője. A minisztérium egyelőre nem árulta el, hogy a miniszterelnök és Ján Richter szociális ügyi miniszter mi alapján állította, hogy egymillió embernek hátrányos a kétpilléres rendszer. A vonatkozó kérdésünkre lapzártáig nem érkezett válasz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?