Könyv az "ideges diktatúráról"

Budapest |

<p>A 83. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós 1989-es Őrjítő mandragóra - Bevezetés a politikai pszichiátriába című könyvének harmadik, javított és bővített kiadása a L'Harmattan Kiadónál.</p>

 

A könyvet csütörtökön mutatták be a szerzők jelenlétében a budapesti Mikroszkóp Színpadon.

Gyenes Ádám, a kiadó ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cégük francia gyökerű, évente mintegy 120-150 kötetet jelentet meg. Korábban főleg az antropológia témaköréből adtak ki köteteket, az elmúlt években azonban nyitottak a társadalom- és természettudományok, valamint a szépirodalom felé is.

A kiadó vezetője kiemelte: a 83. Ünnepi Könyvhétre 31 új címmel jelentkeznek, amelyek közül kiemelkedik Gazsó L. Ferenc újságíró, a közmédia vezérigazgató-helyettese és Zelei Miklós író, újságíró könyve, az Őrjítő mandragóra - Bevezetés a politikai pszichiátriába című könyvének harmadik kiadása. Megjegyezte: azért döntöttek a kötet kiadása mellett, mert a könyv ma is friss szemléletű témaválasztásában, megközelítésében, ismeretanyagában is.

Zelei Miklós elmondta: a kötet az 1980-as évek végén született. Megjegyezte, hogy azok az évek kedveztek a hasonló témájú könyvek születésének, mivel korábban nem tapasztalt szabadság köszöntött Magyarországra. "Már lehetett és még lehetett" - jellemezte a korszakot. Zelei Miklós felidézte: a könyvben akkor arra tettek kísérletet, hogy bemutassák, miként próbálta a diktatúra "megoldani" problémáit a "politikai pszichiátria" eszközeivel. Mint fogalmazott: a hatalom sokszor célt ért, de sokan sikeresen ellenálltak az ambulanciákon, rendelőintézetekben, zárt osztályokon.

A kötet mindkét kiadása nagy siker volt, mintegy 80 ezer példányban fogyott akkoriban, amihez az is hozzájárult, hogy a politikai vezetés megpróbálta bezúzatni a köteteket. Gazsó L. Ferenc arról beszélt, hogy a könyv javított, bővített kiadásnak számít; bő jegyzetanyagot és néhány új fejezetet írtak hozzá. Elmondta: azért döntöttek a megjelentetés mellett, mert felsőfokú tanintézmények jelentkeztek náluk azzal a szándékkal, hogy az ajánlott irodalom listájára tennék az Őrjítő mandragórát, ám az már a könyvtárakban sem elérhető.

A könyv új fejezeteiről megjegyezte: céljuk az volt, hogy a fiatalabb nemzedék is megérthesse, mennyire abszurd volt az akkori politikai elnyomás. Új elemként került a könyvbe "atyai jóbarátjának", Mikus Gyulának a levele, amelyet Gazsó L. Ferenc "megrendítő kitárulkozásnak", a politikai pszichiátria tömör összefoglalójának nevezett. Rámutatott: most, 22 év elteltével írta meg rá a válaszlevelet, amelyet egy mai értelmiségi ember kitárulkozásaként jellemzett.

A könyvet Zelei Miklós rendkívüli esszéje zárja - emelte ki a szerző. Rámutatott: a korábbi kiadásokból kiderül, hogy a társadalom hogyan szenvedte el az elnyomatást, az új könyvből viszont arra is választ kapnak az olvasók, hogy a társadalom hogyan vett részt "önnön elnyomatásában" "cinkos" vagy "balek" módon.

A szerzők arról is beszéltek, hogy ma milyen témákról írnának szívesen. Zelei Miklós korábban már feldolgozott témáját, a kettészakított falu, Nagy- és Kisszelmenc történetét említette. Gazsó L. Ferenc pedig arról beszélt, hogy noha az oknyomozó, tényfeltáró újságírás "haldoklik" a zsurnalisztikában és a könyvkiadásban is, szükség lenne a műfajra. Ő a modellértékű, a mai kort is jellemző témákat említette, ám szerinte a tényfeltáró újságírás feltámasztása az "új nemzedék" feladata.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?