Könnyebb ügyintézést ígér a pénzügyi tárca

Pozsony |

<p>Egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés, ráadásul egy tető alatt, így ismertette a héten a pénzügyminisztérium az IOMO nevet viselő projektet.&nbsp;</p>

Ennek köszönhetően például a tulajdonlapi kivonatot vagy az erkölcsi bizonyítványt egyetlen helyen lehet majd elintézni. A rendszert fokozatosan egészítik ki különböző szolgáltatásokkal.

„Vannak helyzetek, amikor az embernek ahhoz, hogy valamit elintézzen, több hivatalba is el kell látogatnia. Ezért döntöttünk úgy, hogy beindítjuk ezt a rendszert, melynek köszönhetően a polgárok az úgynevezett IOMO-pontokon gyorsan lebonyolíthatják a hivatali ügyintézést, mindezt kényelmesen és főleg egy helyen. Ezzel nemcsak időt, hanem főleg pénzt spórolnak meg“ - mondta Radko Kuruc, a pénzügyminisztérium államtitkára.

A projekt lebonyolításáért épp a pénzügyminisztérium vállalta a felelősséget. A Szlovák Postával együttműködve 1500 integrált ügyintézési IOMO-pontot hoznak működésbe. Jelenleg 300 postán van lehetőség ilyen ügyintézésre, novembertől további 973 integrált ügyintézési központ lesz elérhető az anyakönyvi hivatalokban, 80 pedig a belügyminisztérium ügyfélfogadási központjaiban lesz. Milan Muška, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) alelnöke szerint az új rendszer ugyan megterhelést jelent az anyakönyvi hivatalok alkalmazottainak, de nem olyan jelentőset, hogy ne győznék munkájukat.

Minden ilyen ponton egy alkalmazott foglalkozik majd az ügyfelekkel, aki a polgár személyazonosságának igazolása után elérhetővé teszi az elektronikus ügyintézés rendszerét, s kiadja a kért igazolást vagy kivonatot. A rendszer előnye, hogy a polgárok helyett minden műveletet szakavatott alkalmazott végez, így az ügyfeleknek nem kell attól tartaniuk, hogy a rendszer túl bonyolult lenne. Egyetlen feladatuk, hogy átadják személyazonossági iratukat az alkalmazottnak, s megmondják, mire van szükségük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?