Kongresszus – félidőben

Pozsony. Valószínűleg nem váltják le Duka Zólyomi Árpádot és Bauer Editet a Magyar Koalíció Pátjában betöltött vezető tisztségükből az MKP mai galántai kongresszusán, a járási elnökségek ugyanis nem javasoltak senkit a helyükre. Nem hivatalosan ugyan felmerült két név, ám hivatalosan nincs mit a küldöttek elé terjeszteni.

Tegnap este a pártvezetés tett még egy próbálkozást: összehívta a járási elnököket, hátha van jelöltjük, csak elfelejtették időben az elnökség elé terjeszteni. „Az utolsó pillanatban is egyeztettünk, mert a csütörtöki elnökségi ülésig nem érkeztek komoly jelölések, pontosabban hivatalosan semmilyen javaslat nem hangzott el. Ezért nem kizárt, hogy az országos tanács vonatkozó határozatának a megváltoztatása után Duka Zólyomi Árpád elnökhelyettes, Bauer Edit pedig szociális ügyekért felelős alelnök marad” – mondta érdeklődésünkre Komlósy Zsolt, az MKP Országos Tanácsának elnöke. Értesüléseink szerint nem hivatalosan Sárközy Klára és Zupkó Mária neve merült fel Bauer Edit utódjaként. Komlósy ezt nem akarta megerősíteni, csak annyit árult el: Duka Zólyomi Árpád helyére még nem hivatalosan sem javasoltak senkit. Ha a kongresszuson sem hangzanak el komoly nevek, akkor a két politikus 2006-ig, a tisztújító kongresszusig megtarthatja funkcióját. Az országos elnökség ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy olyanok töltsenek be vezető posztokat, akik többnyire külföldön tartózkodnak, ezért legkésőbb két év múlva mindenképpen változtatni kell a helyzeten.

Bugár Béla pártelnök értékelni fogja a megbízatási időszak első felét, beszámolójában az elmúlt két év eredményeire összpontosít. „A bizalom kötelez, és eddigi munkánk ismertetésével is szeretnénk hangsúlyozni: nem éltünk vissza a polgárok bizalmával. Tételesen felsorolom, programunkból mit sikerült teljesíteni, miközben el kell ismernem: politikai és egyéb téren is vannak hiányosságok, főleg a megfelelő társadalmi párbeszédet hiányolom” – nyilatkozta lapunknak Bugár Béla, aki szót ejt majd a belpolitikai helyzetről és a közelgő megyei választásokról is. A Nyitrai és a Nagyszombati kerületben körvonalazódó nagy szlovák koalícióval kapcsolatban megjegyezte: a pártnak arra is fel kell készülnie, hogy a választásokon egyedül fog indulni, s a korábbitól eltérő stratégiát kell kidolgozni. (sza)

Komáromi kórház: komolyabban nem

Pozsony. Komlósy Zsolt szerint nem valószínű, hogy Fehér Miklós és a komáromi kórház ügye napirendre kerül. „Általánosságban beszélhetünk a problémáról, ám az egyik ülésvezetőként javasolni fogom, hogy komolyabban ne foglalkozzunk vele, mert az országos etikai bizottság még nem zárta le a dolgot. Fehér Miklós esetleges kizárását vagy megrovását egyébként is az országos tanács hivatott megvitatni, ám előbb az etikai testületnek kell előállnia valamilyen javaslattal. Elvben a kongresszus, azaz a párt legfelsőbb döntéshozó szerve elé is kerülhetne az ügy, ám szeretném betartani az eddigi ügyrendet, s jó lenne megvárni az etikai bizottság állásfoglalását” – tette hozzá az MKP OT elnöke. (sz. a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?