Konferencia Kubáról Pozsonyban

Pozsony. Óriási jelentőségük van az elnyomott népek ügyével foglalkozó rendezvényeknek, mondta A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke arra a kérdésre válaszolva: mi értelme van olyan, távoli országokban tapasztalható jogtiprásokról konferenciát szervezni, mint amilyen Kuba.

Pozsony. Óriási jelentőségük van az elnyomott népek ügyével foglalkozó rendezvényeknek, mondta A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke arra a kérdésre válaszolva: mi értelme van olyan, távoli országokban tapasztalható jogtiprásokról konferenciát szervezni, mint amilyen Kuba.

„Az ottaniak számára fontos, hogy érezzék az érdeklődést, a szolidaritást, a támogatást azon népek és országok részéről, amelyek szabadságban élnek. Ez számukra erkölcsi segítség, és ha a demokratikus államokból anyagi vagy politikai támogatás is érkezik, az elősegítheti az ottani rezsim megbuktatását – magyarázta lapunknak A. Nagy László, aki szerint a rendezvénynek hazai jelentőse is van. – Tizenöt éve élünk szabad országban, és hajlamosak vagyunk elfeledkezni az 1989 előtti körülményekről és arról, hogy az akkori demokratikus világ minket is támogatott. Az ilyen konferencia figyelmeztetés: erkölcsi kötelességünk viszonozni a segítséget azoknak, akik most bajban vannak.”

Eliška Sláviková, a kubai helyzet iránt érdeklődő polgári aktivista bízik benne, ha Európa egységesen lép fel Fidel Castro ellen, előbb-utóbb bekövetkezik a békés rendszerváltás. A. Nagy László sem hiszi, hogy ez nem egyik napról a másikra fog történni, európai nyomásra a diktátor biztosan nem fog lemondani, de előfordulhat, hogy a jelenlegi több mint 300 fogoly közül többeket vagy akár mindet kénytelen lesz szabadon bocsátani. „Egy éve nehezedik Kubára intenzív nyomás, s az elmúlt hetekben néhány bebörtönzött szabadságharcost kiengedtek. Ha látják, hogy a világ szeme rajtuk, talán nem folytatódnak a brutális akciók” – tette hozzá az MKP képviselője.

Szlovákia Kommunista Pártja elítélte a Kuba-konferenciát, és nemtetszésének adott hangot, amiért Pavol Hrušovský házelnök védnökséget vállalt felette. A. Nagyot ez nem lepte, mégis csodálkozik a kommunistákon. „Tudom, a mai kommunista vezetők közül is sokan járnak Kubába üdülni és elvtársi kapcsolatokat fenntartani, és ha nyitott szemmel jártak, akkor látniuk kellett, milyen nyomorúságban és elnyomásban élnek az ottaniak. Aki ezt nem veszi észre, az csak rosszindulatú lehet. Hacsak nem az történt, hogy becsukták a szemüket, és csak amikor a hivatalos rendszer csillogó palotáiba értek, nyitották ki. Ha a szomszéd utcába léptek volna, mindjárt látták volna a valóságot” – jegyezte meg lapunknak az emberjogi bizottság elnöke, aki nem is olyan régen, titokban maga is ellátogatott Kubába. Hazatérvén pedig azt mondta: a kubai épületek és az ország hangulata az ötvenes évekbeli Szlovákiát idézik. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?