Kompromisszumkeresés

Pozsony. Körvonalazódik a kompromisszum a kabinet és az egyes tárcavezetők együttműködését szabályozó javaslatról. A szerdai kormányülésen a KDH megvétózta az ezzel összefüggő kormányhatározatot, ezért még aznap este a Koalíciós Tanács elé került.

Pozsony. Körvonalazódik a kompromisszum a kabinet és az egyes tárcavezetők együttműködését szabályozó javaslatról. A szerdai kormányülésen a KDH megvétózta az ezzel összefüggő kormányhatározatot, ezért még aznap este a Koalíciós Tanács elé került. A kereszténydemokrata minisztereknek ugyanis nem tetszett, hogy a kabinet arra szeretné kötelezni őket, hogy kollégáikat előre tájékoztassák az uniós tervezetekkel kapcsolatos véleményükről. Eddig ugyanis állásfoglalásaikat nem konzultálták, saját véleményüket a kormány hivatalos álláspontjaként adták elő, ami több bonyodalmat okozott – például a homoszexuálisokra vonatkozó megnyilvánulásaik kapcsán. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter azzal indokolta a kereszténydemokrata vétót, hogy határozattal nem lehet kötelezni a kormánytagokat arra, az Európai Unió miniszteri tanácsaiban milyen álláspontot képviseljenek. Előbb el kellene fogadni a parlament és a végrehajtó hatalom uniós kérdésekben való együttműködését szabályozó jogszabályt. Ezzel kapcsolatban a törvényhozás már jóváhagyott egy alkotmánytörvényt, ám a részleteket egyszerű törvényben kellene szabályozni. Ennek kidolgozásával Csáky Pál integrációért felelős miniszterelnök-helyettest és az igazságügyi minisztert bízták meg, s megegyeztek, a törvényt legkésőbb március végéig el kell fogadni. Pavol Rusko gazdasági miniszter vétójával is foglalkozott a Koalíciós Tanács: az ANO elnökének a perrendtartás módosító tervezete nem tetszik, melynek értelmében a bazini speciális bíróság ügyeit Besztercebányán készítenék elő. Rusko szerint ez központosítást jelent, ezért inkább ezzel a feladattal egy kassai és egy pozsonyi testületet is meg kellene bízni. Az ANO és az SDKÚ valószínűleg nem fogja támogatni Lipšic elképzelését. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?