Komoly visszaélések a Hayek-ügyben

Pozsony |

<p>A Fair-Play Szövetség elemzése szerint a Hayek Consulting Kft. állami megrendeléseinek ügyében nemcsak az állam, hanem az ismert elemzők által alapított cég is jócskán sáros.</p>

Peter Kundera, a szövetsége elemzője az Állami Számvevőszék (NKÚ) jelentéseiből kiindulva azt állítja, a Hayek Consulting kétszer ugyanazt a szolgáltatást adta el az államnak, illetve több esetben csak minimális változtatásokat végzett egyegy elemzésben, és újra több millió koronát kért és kapott érte még a Ján Počiatek (Smer) vezette pénzügyi tárcától.

A hayekes céggel – melynek Martin Chren SaS-képviselő és Ivan Švejna Híd-képviselő a társalapítója – kapcsolatos botrány tavaly nyáron tört ki, amikor kiderült, 2007 és 2010 között több tízmillió korona értékben kötöttek szerződéseket az állammal. Iveta Radičová kormányfő akkor a két politikus távozását követelte az államtitkári posztról – de meg kellett hátrálnia.
Az érintettek mindvégig azt állították, értékes elemzéseket készítettek az államnak, a cél az önkormányzatok és az államapparátus hatékonyabb működésének előmozdítása volt. Egyetlen bűnük szerintük az, hogy akkor még a Smer kormányzott. Kundera szerint ez az állítás nem állja meg a helyét. 16 millió koronát (532 ezer eurót) kaptak például egy olyan megrendelésért, melynek keretében 30 önkormányzati szerv számára készítettek a költségvetés tervezéséhez módszertani és stratégiai terveket és útmutatókat. A Számvevőszék kimutatása szerint viszont a tanulmányok 95 százalékban megegyeznek, a hayekesek csak itt-ott néhány szót változtattak meg az anyagokban. Egy másik esetben egy 55 oldalas elemzésért 23 ezer eurót kaptak, miközben a dokumentumot a megrendelő állami intézmény már egyszer megkapta tőlük egy másik program keretében. A Hayek magyarázata az volt, hogy először „bónuszként” adták az elemzést az intézménynek…
A két politikus azóta – másmás, ám a botránnyal látszólag össze nem függő indokkal – lemondott államtitkársági posztjáról. Švejna tavaly ősztől képviselő, Chren pedig idén tavasszal tért vissza a parlamenti padsorokba. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?