Kommunikáció: egység- és közösségépítő párbeszéd

Szerzetesi fegyelemre váltotta a fényűző, nagyvilági életmódotEgy jó hangulatú médiavacsorán találkoztam Ulrich atyával Budapesten. Közvetlensége és korszerű életfelfogása volt az első dolog, ami megfogott. Mint utóbb kiderült, a fiatalok is éppen ezért szeretik, és mivel szeretik, egyetemi oktatóként és ifjúsági lelkészként is nyert ügye van. Ez manapság már szerencsére nem annyira ritka jelenség. Ami igazán meglepett, az nagy tudása, rendkívüli tájékozottsága volt a papok által oly kevéssé becserkészett területeken, mint a világgazdaság, a társadalompolitika, társadalompszichológia, a történelemről nem is beszélve. Az volt az érzésem, „ez az ember mindent tud Európáról”. Igen, „minden tudható, ami van”, jutott eszembe a szobafogságában pergameneket és enciklopédiákat böngésző Aureliano Buendia szójárása Márquez Száz év magányából. De csakhamar kiderült, hogy rossz nyomon vagyok: szó sincs róla, hogy a jezsuita atya a klauzúrában vagy szerzetesi cellájában gyűjtögette volna ismereteit.

Egy hivatás története

Megtudtam, hogy Kiss Ulrich Berlinben született 1945-ben, magyar apa és német anya gyermekeként. 1950-ben édesapját hazarendelték a külügyminisztériumba, így Magyarországon járt iskolába, és ott tanult meg magyarul. „56-ban elhatároztam, hogy mától fogva magyar vagyok. Ez nem jelenti német gyökereim megtagadását, de egy választást a magyarság mellett. Ezért is léptem be 1988-ban a magyar rendtartományba, és nem a németbe” – mondta. Előbb azonban németországi magyar gimnáziumban (Burg Kastl) érettségizett, majd Belgiumban a leuveni katolikus egyetemen üzemgazdaságot tanult, és szerezett (cum laude) diplomát. 1970-ben MBA diplomával fejezte be a fontainebleau-i menedzseriskolát.

Ulrik atya 1968-ban egyetemistaként részt vett az európai fiatalok chartres-i zarándoklatán. Három napig megállás nélkül gyalogolt, közben bőven volt ideje elmélkedni az élet nagy kérdéseiről. Ahogy úti céljához közeledett, egyre élesebben rajzolódott ki mind útjának, mind pedig életének célja, de a végső döntésig húsz ének kellett eltelnie. Eközben tizennyolc évig előbb a kozmetikai, majd az optikai iparban (L’Oréal, Cartier, Loris Azzaro, stb.) dolgozott mint marketing- és sales-menedzser, brand-menedzser, végül mint az európai fiókvállalatok igazgatója. „Csak luxuscikkekkel foglalkoztam, fényűző életet éltem, drága éttermekbe jártam, sokat voltam külföldön. Nem mondhatnám, hogy nem élveztem a gazdagságot. Elvégre ki ne élvezné? – vallja be. – Valami azonban még hiányzott a teljes boldogságomhoz... De Jónásként menekültem az Úr hívása elől, amely mindig utolért.” Élete eseményeit nem véletlenek sorozataként fogta fel, hanem egyre erőteljesebben érezte: Isten akarja őt. Húszévi latolgatás után engedett a hívásnak, és felvételét kérte a jezsuita rendbe.

A noviciátust Torontóban végezte, majd Leuvenben angol nyelven tanulta a filozófiát, Rómában olaszul a teológiát és a kommunikációs szakot. Közben a Vatikáni Rádió magyar részlegén is dolgozott. 1995-ben ötvenévesen szentelték pappá.

Nem volt elvesztegetett idő

A jezsuita szerzetes múltját vállalva a lehető legtöbbet profitál belőle lelkipásztori szolgálatában. 1996-ban a rend kinevezi a Szent Ignác Szakkollégium igazgató lelkészének. Az addig befelé forduló kollégium hamarosan a nyilvánosság elé lép, sorra rendez nagy figyelmet felkeltő, sok érdeklődőt vonzó és előkelő vendégekkel büszkélkedő szimpóziumokat rendez. A témák is változatosak, az európai integrációtól a középkori kultúra méltatásáig terjed. Az agilis jezsuita meggyőződése, hogy Európának gyökereiben kell megújulnia. Ezt jelzi a ReNaissance Tanulmányi Ház létrehozása – és programjellegű névadása – is, amelynek ő lett alapító igazgatója. A megújulás mellet két kulcsszó irányítja azt az utánozhatatlan életformát, amelyet Kiss Ulrich megvalósít: a párbeszéd és a közjó. A párbeszéd jele, hogy a kollégiumi rendezvények vendégei között vallási és ideológiai árkokat átlépve a magyar szellemi élet teljes sokszínűsége megjelenik: Orbán Viktor éppúgy vendége volt a szakkollégiumnak, mint Magyar Bálint, vagy Újhelyi István, de felléptek ott az iszlám és zsidóság képviselői is, és persze a keresztyén (nem habozik így kiejteni!) testvéregyházak is. A közjóra pedig példájával buzdítja, és tanárgárdájával együtt felkészíti a legkülönbözőbb egyetemeken, a legkülönbözőbb szakokon tanuló hallgatókat. Közben pedig, 2000 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikációt oktat, ifjúsági csoportot vezet, cikkeket ír, tévében szerepel. Hogyan jut minderre ideje?- kérdezzük. Egy pillanatig meghökken kérdésükre, majd huncut mosollyal válaszol: Húsz évvel ezelőtt a svájci St. Gallenben részt vettem egy időmenedzsment tanfolyamon. És odafigyeltem. Majd hozzáteszi: odafigyelni a kommunikáció lényege!

Kiss Ulrich mint szerzetes pap és a kommunikáció szakembere a „köz-lés”, a párbeszéd egységteremtő, közösségépítő jelentőségét hangsúlyozza. Nemcsak kisebb közösségek, népcsoportok, hanem kultúrák, civilizációk között is. Az iszlám és a kereszténység, egy Atyának gyermekei címmel több fórumon elhangzott előadása kapcsán kerestük meg kérdéseinkkel Kiss Ulrich jezsuita atyát.