Komáromi kártyakeverés

Komárom. A Szlovák Nemzeti Párt legszebb fénykorát idézte Robert Fico tegnapi, komáromi sajtótájékoztatója.

Komárom. A Szlovák Nemzeti Párt legszebb fénykorát idézte Robert Fico tegnapi, komáromi sajtótájékoztatója.

A Smer elnöke társai kíséretében képviselői felmérést végzett a városban, ellátogatott a hajógyárba, a kórházba és több iskolába is, ám a sajtó munkatársait szinte kizárólag a dél-szlovákiai szlovákok sanyarú helyzetének ecsetelésével szórakoztatta. Dušan Čaplovičcsal egymást túllicitálva ostorozta a magyarokat, élükön az MKP-val, amiért diszkriminálják a szlovákokat, akik már kisebbséget alkotnak a kisebbségen belül. „Háromszáz szlovák alapiskolás ellátására nem talál pénzt a város, ugyanakkor – az adófizetők pénzét is felhasználva – hat lukratív épülettel támogatja a Selye János Egyetemet” – hangzott el a Szabadság utcai alapiskola bezárása kapcsán. A kritikából kijutott Mikuláš Dzurinda kormányának is, amelynek „gazdasági csodája” főleg a délvidéken szegénységet és munkanélküliséget vont maga után. Fico felajánlotta az MKP vezetőinek, hogy bármikor kész tárgyalni velük Dél-Szlovákia szociális helyzetéről.

A sajtótájékoztatón a pártelnök egy, elsősorban iskolás gyerekek részére készült brosúrát is bemutatott, amely a szlovák állami szimbólumok leírását, szerepét tartalmazza. Ugyanakkor Fico a politikusok figyelmébe is ajánlotta a „szlovák parlament képviselőcsoportja” által kiadott füzetecskét, mivel szerinte az államhatalom képviselőinek egy része nincs tisztában az alapfogalmakkal és nem ismeri a himnuszt. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?