Komáromban reggel nagy volt a sor
Komáromban is nagy az érdeklődés a tesztelés iránt
Az országos tesztelés második fordulójában Komáromban is felállítottak egy tesztelési pontot. Az érdeklődés a reggeli órákban hatalmas volt, a várakozási idő meghaladta a két órát.
A Komáromi járásban ugyan nem lett volna kötelező tesztelési helyszíneket nyitni, hiszen az előző fordulóban a pozitivitási arány nem lépte át a 0,7 százalékot, ám a járásközpont önkormányzata úgy döntött, hogy önkénetesen állítanak fel egy állomást, eleget téve a lakosok kérésének. Azoknak ugyanis, akik a jövő héten például át akarnak utazni a Dunaszerdahelyi járásba, szükségük lesz egy frissen kiállított negaítv koronavírusztesztre. Komáromban ezért úgy döntöttek, hogy megkönnyítik a helyiek dolgát, így akiknek szüksége van a tanúsítványra, nem kell átutazni egy olyan régióba, ahol van tesztelés.
Keszegh Béla polgármester lapunknak elmondta, hogy minden a terveik szerint haladt, a tesztelési pontot sikerült időben megnyitni. Az érdeklődés már reggel is hatalmas volt, hosszú sor alakult ki a Matica házban.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az önkéntesen felállított tesztelési pont működési költségét az állam nem fizeti vissza, az önkormányzatnak magának kell megtéríteni. Keszegh Béla lapunknak elmondta, hogy a Komáromban felállított mintavételi ponton az önkéntesek és az egészségügyi dolgozók ingyen vállalták a munkát, ezzel is csökkentve a kiadásokat.
„Ezúton is szeretném megköszönni nekik a segítséget”
– mondta a polgármester. Hozzátette: a felszerelés költségeit egy szponzor állta.
A komáromi mintavételi pont 18 óráig tart nyitva szombaton és vasárnap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.