Költségvetés: se több, se kevesebb a kisebbségeknek

Pozsony |

<p>Két prioritása lesz 2012-es költségvetésnek – mondta a pénzügyminiszter. Mivel a kisebbségi támogatások nem szerepelnek a kiemelt célok között, a kisebbségi kultúrpolitikára Ivan Mikloš jövőre is annyit adna, mint idén.</p>

4 millió euró jut jövőre a kisebbségi kultúrpolitikára – centre pontosan ennyit kapott Rudolf Chmel kormányalelnök hivatala erre a célra idén is. Az adatot a jövő évi költségvetés tervezete tartalmazza, melyet a pénzügyminisztérium tegnap bocsátott tárcaközi egyeztetésre.

„Óvatosan nyilatkoznék, mert ez egy előzetes tervezet, még nem kerestek meg minket a pénzügyminisztérium illetékes osztályáról” – mondta lapunk megkeresésére Juhász László, a kisebbségekért felelős főosztály vezetője. Juhász ugyanakkor elismerte: jóval többet kértek jövőre.

A kisebbségi jellegű programokat a tervek szerint jövőre már más kulcs alapján kellett volna támogatni, ám a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény – melynek ezt kellene tartalmaznia – elfogadása késik. Jövő januártól már biztosan nem lép hatálya, kérdéses, beterjesztik-e egyáltalán idén.

A költségvetés tervezete két terület, az oktatásügy és a közlekedésügy kiemelt támogatásával számol jövőre – igaz, ezek is csak pár százalékkal kapnak többet, mint ebben az évben. A tárcák többsége hozzávetőlegesen ugyanannyiból gazdálkodhat, mint idén. Az egyik legnagyobb vesztes a Nagy József (Híd) vezette környezetvédelmi minisztérium lesz, amely a tervek szerint az idei 831 millió euró helyett jövőre csak 384 milliót kap. A költségvetés bevételi oldala 15,27 milliárd, a kiadási pedig 18,44 milliárd eurót tartalmaz, a hiány így átlépi a 3 milliárd eurót – ez a GDP 3,8 százaléka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?