Kollár köszönetet mondott Korčoknak, üdvözli a magyar kormány lépését

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke értékelte Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter aktív fellépését a magyar kormány földvásárlásáról szóló határozatának visszavonásával összefüggésben. A házelnök üdvözölte a lépést. 

„Értékelem, hogy tudatosította a helyzet súlyosságát, és azonnal foglalkozni kezdett a problémával” – jelentette ki Kollár Korčokra utalva. A parlament elnöke szerint a szlovákiai földterületek vagy ingatlanok más országok általi célzott felvásárlására irányuló kísérletek elfogadhatatlanok, és az ilyen tendenciák ellen határozottan fel kell lépni.

Kollár értékelte mindkét ország diplomatáinak munkáját. Köszönetet mondott Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is, hogy visszavonták a szóban forgó határozatot. Hangsúlyozta: a konstruktív párbeszéd a helyes módja a baráti, kétoldalú kapcsolatok fenntartásának.

Korčok kedden reggel jelentette be, hogy a magyar kormány visszavonta a szomszédos országok területén található mezőgazdasági földterületek felvásárlásáról szóló határozatot. A döntést tudomásul vette. Úgy véli, ez a lépés bizonyítja a kölcsönös konzultáció és az intenzív párbeszéd szükségességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?