Kollár kihirdette az időpontot, szeptember 30-án lesz a választás

kollar k

Szombaton, szeptember 30-án lesz a parlamenti választás. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök pénteken hirdette ki hivatalosan a szavazás dátumát. A házelnök sajtótájékoztatóján hozzátette, a dátum máris megjelent a törvénytárban.

A politikai pártok, mozgalmak és koalíciók a törvény értelmében legkésőbb a választás előtt 90 nappal kötelesek leadni a választási listát, emellett letétbe kell helyezniük 17 ezer eurót, amit azok a pártok kapnak vissza, amelyek a szavazatok legalább két százalékát megszerzik.

A választási kampány hivatalosan kezdetét veszi a választás dátumának kihirdetésével. A pártok áfával együtt maximum hárommillió eurót költhetnek a kampányra, transzparens számlát kell használniuk. A törvény szerint a kampányköltségekbe beletartozik a pártnak adott ajándék vagy egyéb szolgáltatás szerződésben lefektetett ára és a tényleges ára közti különbség is, továbbá a párt politikai propagációs anyagaira fordított összeg a választást megelőző 180 napban.

A törvény szerint kampánynak számít a párt, mozgalom és koalíció, illetve jelöltjeinek munkáját, céljait, programját a választott funkció elnyerése érdekében folytatott mindennemű népszerűsítő tevékenység, amelyért általában fizetni kell. „Ide értendő a szubjektumok érdekében és ellenében folytatott tevékenység is” – áll a törvényben.

Az induló pártoknak transzparens számlát kell működtetniük, a választás napja előtt 48 órával kampánycsend lép életbe.

Mindenki szavazhat, aki legkésőbb a választás napján betölti 18. életévét. Külföldről, postai úton is lehet voksolni, de ezt írásban, postai úton, vagy elektronikus formában előre kell kérvényezni. Nemcsak az állandó lakhelyükön, hanem az ország bármely településén leadhatják szavazatukat a választópolgárok, ha előtte kiváltják a választói igazolványukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?