Kollár: Ha segíteni akarnék a Smernek, ugyanezt tenném

Boris Kollár

Ha magasabb százalékokhoz akarnám segíteni a Smert, nem tenném másképp – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a volt rendőrfőkapitány, a Smer jelölte, Tibor Gašpar pénteki őrizetbe vétele kapcsán. Hozzátette, hogy az ügyről csak a sajtóból vannak információi.

„Nem fogok nyilatkozni a rendőrség munkájáról. Ha a bizonyítékok megállnak, az érintetteknek vállalniuk kell a felelősséget. Ha nem, akkor ez egy újabb fiaskó, blamázs, és szégyen a rendőrségre nézve” – mondta a parlament elnöke.

Kollár nem akarja, hogy egy szervezett csoport helyébe, amely államilag eldöntötte, hogy kinek van joga az igazsághoz, egy újabb csoport lépjen, amely ugyanezt csinálja. „Azt látom, hogy Szlovákiában nem tartanak be minden szabályt, és nem minden eljárás törvényes” – jelentette ki.

Ivan Šimko belügyminiszter visszahívását hibának tartja. Olyan szakembernek nevezte a volt minisztert, aki betartatta volna a törvényeket és felügyelte volna az eljárásokat. Megismételte, hogy nem tud elképzelni egy koalíciót a Smerrel, és ennek nincs köze ahhoz, hogy a párt jelöltjére bilincsben kerül-e vagy sem.

Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitányt őrizetbe vették és korrupciós bűncselekmények gyanújával indult ellene büntetőeljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?