Kollár csütörtökre hívta össze a Kolíková leváltásáról szóló rendkívüli ülést

Mária Kolíková
Pozsony |

Csütörtök délután kerül sor a Mária Kolíková igazságügyi miniszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülésre. Ezt Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnök hívta össze a Peter Pellegrinihez közeli független ellenzéki képviselők indítványára reagálva. A rendkívüli tárgyalás programja a parlament weboldalán érhető el.

Az ellenzéknek kétségei vannak Kolíková személyével kapcsolatban, és a képviselők felróják neki, hogy nem a „reformok tigrise”. Pellegrini azt is bírálta, hogy a miniszter az elmúlt időszakban nem állt elő új reformjavaslattal. Mint elmondta: „A pártja elnökével folytatott állandó veszekedéseket és ellentéteket leszámítva Kolíková fél év alatt nem állt elő semmivel” – állapította meg a Hlas vezetője. Az ellenzék szerint további probléma, hogy Kolíkovának már nincs joga miniszternek lenni, hiszen kilépett a Za ľudí pártból, amelyet ez a pozíció megillet.

Az ellenzék már tavasszal le akarta váltani Kolíkovát. Pellegrini szerint komoly indokok voltak a leváltására, mint kliensrendszer és összeférhetetlenség gyanúja, amely azóta csak tovább erősödött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?