Matovič és Krajčí leváltása helyett egészen más követelésekkel állt elő Kollár

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár a Sme rodina frakcióülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, a céljuk, hogy a kormány a ciklus végéig hivatalban legyen és négypárti koalíció irányítsa az országot.

Kollár szerint a személyi változások nem hoznának érdemi változást, csak máshová helyeznék a konfliktust. A lecserélt miniszterek ugyanis érvényesíthetnék a parlamenti mandátumukat. Kollár szerint ilyen esetben pedig a törvényalkotás zavartalan működése kerülne veszélybe. Ezért Kollárék nem támasztanak személycserékre vonatkozó feltételeket, de több olyan, a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedést neveztek meg, amelyek teljesítését a kormányban maradásukért cserébe követelik.

Milan Krajniak, a Sme rodina alelnöke, munkaügyi miniszter a sajtótájékoztatón felolvasta azt az öt pontot, amelyet a kormányban maradás feltételeként szabtak. Kollárék a koronaválság által leginkább érintettek egyszeri szociális segélyezését, a rezsi és hiteltörlesztés részleteinek és a végrehajtások június 30-ig való elhalasztását, a turisztikai és vendéglátóipar 100 millió eurós segélyezését szeretnék elérni, valamit a gyógyszertárak segítségével mindenkinek 5 darab reszpirátort szeretnének ingyenesen kiosztani.

„Tudatában vagyunk, hogy ez utóbbi egy szimbolikus lépés, de ezzel azt akarjuk elérni, hogy a vidékena az embereknek ne kelljen ilyen reszpirátorokat keresniük” – tette hozzá Krajniak. Az intézkedéseket március elseji hatállyal szeretnék életbe léptetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?