Kolíková még ma találkozik Hegerrel

Mária Kolíková
Pozsony |

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter még a mai napon találkozik Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel és Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettessel. Mint mondja, Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter reakciójából egyértelművé vált számára, hogy problémája van a személyével, ő maga azonban nem lát okot a lemondásra.

Kolíková a TA3 vasárnapi műsorában elismételte, amíg az OĽaNO nem szembesítette vele, addig nem tudott arról, hogy a tárca mostani épületének a bérbeadójához közel álló személy abban a társaságban is benne van, amelynek az ő testvére is a tagja.

Időközben a Za ľudí párt közleményben reagált, amelyben kifejtik, kiállnak Kolíková mellett, és bíznak benne, hogy Heger egyértelműen elutasítja majd az igazságügyi minisztert ért támadásokat. 

Peter Kremský, az OĽaNO képviselője mindeközben az RTVS műsorában arról beszélt, hogy pártjuk nem fog szemet hunyni a Kolíkovát érintő tisztázatlan kérdések felett. Elismételték, a parlament hétfői ülésén nem támogatják majd az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt, a felmerülő aggályokat a koalíción belül tervezik tisztázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?