Kočnerová főleg Peter Tóthról beszélt a vallomásában

Karolína Kočnerová
Pozsony |

Peter Tóth volt SIS-es, egykori újságíró és a Kočner család viszonyáról beszélt a vádlott, Marián Kočner lánya hétfőn a Speciális Büntetőbíróság előtt a Markíza-váltók és az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében folyó tárgyaláson.

Kočnerová felolvasta a tárgyalóteremben a Peter Tóthtal a Signal alkalmazáson keresztül folytatott kommunikációját. A vádlott szerint ezek az üzenetek bizonyítják, hogy Tóth hazudott a vallomásában. A Markíza képviselői szánalmas próbálkozásnak minősítették Kočnerová vallomását, amivel csak az apja bűnősségét akarja takargatni.

Karolína Kočnerová azt vallotta, hogy miután az apját őrizetbe vették, Tóth felajánlotta a családnak, hogy „kitakarít” náluk. Marián Kočner volt felesége erre azt válaszolta, hogy semmit nem kell eltakarítani. Tóthot a takarítónő engedte be a házba, és a férfi azt akarta, töröljék a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken ő látszik.

„Amikor még járt hozzánk, gyakran kérdezgette, hogy vannak-e a házban titkos rejtekhelyek. Tőlem azt kérdezte, nem tudom-e, hol vannak a váltók”

– mondta Kočnerová.

A nő állítása szerint egyebek között azt is monda neki, hogy „baj van a fejével, gyógyszert is szed rá“.

„Akkor változtak meg a dolgok, amikor gyilkosnak nevezte az apámat”

– mondta Kočnerová az apja és Peter Tóth viszonyáról.

Azt állította, Tóth azt tanácsolta a családnak, „fütyüljenek“ az apjukra és adják el mindenüket, mert „a pokol vár rájuk“. Ezután nem találkoztak többet.

Galéria

Miután az ügyvédek, az ügyész és a bírók feltették kérdéseiket, a tanú felolvasta a Peter Tóthal váltott üzeneteit. Főleg Marián Kočnerról volt szó bennük. Tóth azt írta, kételyei vannak Kočner ügyvédei felől. Marek Para ügyvédet vulgáris jelzőkkel illette, és igyekezett meggyőzni Kočnerovát, hogy cseréljék le.

Kočner, aki jelen volt a tárgyaláson, nem pontosította, miben hazudott Tóth. A vallomása nem volt nyilvános.

„Az, hogy Peter Tóth tanú nem emlékszik a kommunikációra, még nem jelenti azt, hogy hazudik“

– reagált Lucia Tandlich, a Markíza televízió jogi osztályának vezetője.

Kočnert és Pavolt Ruskót azzal vádolják, hogy Štefan A. vádlottal közösen négy hamis váltót készítettek, melyeket aztán a fizetési meghagyásokhoz mellékeltek. Pavol Rusko beleegyezését adta, hogy távollétében folytassák le a tárgyalást. A váltóhamisítás ügyében folyó tárgyalások egyikén sem volt még jelen mindkét vádlott egyszerre.

Kočner ellen a Kuciak-gyilkosság ügyében is vádat emeltek, továbbá a Gatex-ügyben is vádlottként szerepel hűtlen vagyonkezelés miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?