Kočnernek diplomata útleve is volt

Marián Kočner
Nyitra |

Tegnap első alkalommal hallgatták ki Marián Kočnert a Kuciak-gyilkossággal kapcso-latban. A vállalkozó tagadja, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolását, ügyvédje pedig elfogultsággal vádolja a nyomozót. Kiderült, Kočnernek diplomata útlevele is volt.

A kettős gyilkosság megrendelésével gyanúsított férfit a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) Nyitrán hallgatta ki. Jelen volt ügyvédje, Marek Para, illetve a többi vádlott jogi képviselője is. Para elmondta, két feljelentést is tesznek a vizsgálatot végző rendőrök ellen, illetve elfogultsággal vádolják az üggyel foglalkozó nyomozót.

Ezt azzal indokolta, hogy szerinte Alena Zs.-t kényszer hatása alatt, ügyvédje jelenléte nélkül hallgatták ki. „Alena Zsuzsová mozgását korlátozták a kihallgatás alatt, kényszerbeszélgetést folytattak vele” – mondta Para, aki új vizsgálótiszt kijelölését követeli. Szerinte ugyanis a nyomozás vezetője vétkes abban, hogy eltűrte a törvénytelen eljárást. A Kočner ellen felhozott bizonyítékokat megalapozatlannak tartja.

Eközben kiderült, hogy Kočnernek diplomata-útlevele volt. A nagyvállalkozónál tartott házkutatás során a páncélszekrényében egy útlevelet találtak, és kiderült, hogy 1999 és 2004 között a Guineai Köztársaság tiszteletbeli budapesti konzulja volt. Az útlevélben az áll, hogy az afrikai ország állampolgára. A szlovák külügyminisztérium nem tud arról, hogy Kočner a Guineai Köztársaság tiszteletbeli konzulja lett volna. Az ügyben megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amely később ígért választ. Egyelőre nem tudni, hogy az útlevél valódi-e vagy hamis.

Kočner ügyvédje megerősítette, az afrikai útlevél volt az egyik oka annak, hogy a Markíza Televízióval kapcsolatos váltóhamisítási ügyben elrendelték őrizetének meghosszabbítását. A hatóságok ugyanis attól tartottak, Kočner külföldre menekül.

A páncélszekrényből előkerült egy emlékplakett is, amit a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) adott ki. Kočner közeli barátja, Peter Tóth, aki tanúként szerepel az ügyben, azt vallotta, ő ajándékozta neki a plakettet. Tóth korábban újságíró volt, majd a titkosszolgálatnál dolgozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?