Kočner marad a rács mögött

Kocner
Besztercebánya |

A besztercebányai Speciális Büntetőbíróság elutasította Marián Kočner kérelmét a szabadlábra bocsátásról.

 

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megerősítette, hogy a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság előkészítő eljárását vezető bíró augusztus 3-án elutasította a vádlott, Marian Kočner vállalkozó kérelmét arra vonatkozólag, hogy helyezzék szabadlábra, és a fogságot nem helyettesítette ennek más alternatívájával sem.

Ez azt jelenti, hogy a vádlottat továbbra is fogva tartják.

Ezt Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője erősítette meg csütörtökön a TASR-nek.

Kapcsolódó cikkünk

Bár Kočner ellen jelenleg több bűnvádi eljárást folytatnak, jelenleg a Markíza tévétársasággal kapcsolatos, csaknem 70 millió euró értékű váltók hamisítása ügyében van vizsgálati fogságban. Az ügy másik gyanúsítottja, a Markíza volt igazgatója, Pavol Rusko szabadlábon védekezhet. Mindketten visszautasítják, hogy hamisították volna a négy, 2000-es keltezésű váltót, melyből három ügyében bírósági tárgyalás is folyik. Marián Kočner cége ugyanis a váltókkal összefüggésben beperelte Pavol Ruskót és másodsorban a Markíza tévétársaságot, összesen több mint 42 millió euró kifizetését követelve. Jelenleg nem tudni, hol vannak a váltók. Kočner ugyanis eredetileg leadta a bíróságon az eredeti váltókat, ugyanis ezek nélkül a bíróság nem tudott dönteni az ügyről. Később arra hivatkozva, hogy az okmányokat szakértői vizsgálatnak akarja alávetni, ismét kikérte a bíróságtól a váltókat, s azóta nem tudni, hol vannak. Kočner eredetileg azt ígérte, hogy 20 napon belül visszaadja a váltókat, ez a határidő július 13-án telt le.  (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?