Kő és kő

Újra a Pilisben vagyok, Pilisszántón. A 2000-ben talált titokzatos kő, a két évvel később beomlott templom padlója, a falu lelkésze, az utolsó pálos rendi atya, Árva Vince, a Ziribár-dűlő ébredő fényei hoztak vissza. Most Pilisszántó polgármestere, Szőnyi József néz rám és azt mondja, ismer, én is közéjük tartozom. Igen, azért jöttem, hogy az előkerült leletek, bizonyítékok mögé nézzünk, hogy kezünk ne csak a hideg követ markolássza, hanem hozzuk felszínre a hozzá kapcsolódó érzéseinket is.

„Tudom, hogy feladatom van a kővel” – kezdi mesélni a kő megtalálásának körülményeit a polgármester, – „és azt is tudom, hogy ez a feladat a kő védelme. Nem szabad engedni, hogy a faluból elvigyék, hogy egy múzeumban, haldokló kis madárként vergődjön üveglap alatt. Ezt a bennem létrejött törvényt érvényesíttetni nem tudom, csak azt, hogy elhivatottságom oly erős, hogy nem átallottam tőlem szokatlan módon gorombáskodni és összeveszni minisztériumokkal, múzeumokkal. Hogy mi volt az első benyomásom, mikor előkerült? Ez a kő olyan nekem, mint a jobb kezem, úgy tartozik hozzám. De hogy jobban megértse, mondom az elejétől: 2000 szeptember 23-án a Boldog Özséb tiszteletére tartandó misére készültünk. Mivel a pálos rendet ő alapította, a szertartást a régi temetőben tartottuk, ahol egy középkori pálos kolostor romjait fedezték fel két évvel ezelőtt. Ehhez egy kicsit rendbe szedettem a temető sírok nélküli részét, a bokros részt kicsit megtisztogatták, csak a talaj volt elég girbe-gurba. Kértem tehát, hogy azt még simítsák el, ne bukdácsoljanak a hívők. A rakodógép kanala ekkor fordította ki a faragott, töviskereszt vésetet viselő követ. Szóltak a munkások, jöjjek, nézzem meg, mit adott elő a föld magából. Rögtön láttam, hogy ez teljesen más, hogy sokkal nagyobb horderejű, mint a faluban eddig talált, 1800-as évekből származó keresztkövek. Ellágyultam a kő láttán, s ugyanakkor hatalmas erőt éreztem magamban védelmére. De jött a következő kérdés: hová tegyük, és hogyan vigyük el innen? Hoztunk egy talicskát és beletettük, hogy majd letoljuk a temetőből. De nekem valahogy sehogy sem tetszett a kő a talicskában, mondtam is, gyerekek, álljunk meg, ezt ne, ezt nem szabad így vinni, mint egy kupac trágyát, ennek meg kell adni a tiszteletet. Fogtam, ölbe vettem, a két karomban vittem le a polgármesteri hivatalba a 80 kiló súlyú leletet. Erősen törtem a fejem, hol is lenne most hirtelen a legjobb helye. Ideállítottam a hivatal udvarára, az ablakom közelébe eső fa alá. Teltek a napok, én ültem a kőnek háttal, de munka közben egyre csak forogtam, néztem ki az ablakon és piszkált a gondolat, hogy nem jó csak így kitenni, még valami gengszter lesprézi, vagy ellopja. Nagyon féltettem. Nem az emberektől, hanem a rossz szándéktól, a kártevőktől. Fogtam hát, kerestem egy puha bársonyinget, abba pelenkáztam be, mint egy kisbabát, és elrejtettem az iroda pincéjében. Gondoltam, itt nem tud róla senki. De a kő híre hamar messze szállt, így nemsokára megjelent az RTL Klub stábja egy olyan koncepcióval, hogy rögzíthessék két emberük első reakcióit a kővel kapcsolatban, mert már hallottak róla, hogy ez meg az sírva fakadt a közelében, más pedig egyszerűen nem tudta levenni róla a kezét. Itt volt velük Pap Gábor művészettörténész és Aradi Lajos piliskutató is. Az egész ügy valahogy elég zavarosra sikeredett. A szerkesztő-riportert éktelen fejfájás kerítette hatalmába, Aradi polaroid gépe pedig tönkrement, miután lefényképezte a követ és a mellette kirajzolódó szellemalakot. Szerencsére rögzíteni tudták az eseményeket, amit a tévében be is mutattak, mert nem hinné el az ember, milyen hatása van a kőnek. Aztán felhoztuk a követ az irodámba, itt volt két évig.”

Mit érzett a kő közelében? Esetleg megszólította a kő?

Egyszerűbb ember vagyok én annál, hogy ilyesmiket megérezzek, értsek. De nagyon érdekel minden, mindenkit meghallgatok, akkor is, ha a legelképesztőbb benyomásait tárja fel előttem. Régészek megállapították, hogy a kő anyaga a Pilisből való, s hogy kora a honfoglalás idejével azonos, de azt is mondták, hogy már Jézus születésekor is megvolt. Legvalószínűbb az, hogy a pálos rendhez volt köze. Szántai Lajos kutató írásaiban részletesen elemzi a pálos rendi beavatási szertartást, talán ehhez kellett a kő jelenléte. A kőre nézve látszik, hogy hiányos, egy darabját még magában rejti a föld. Vágvölgyi Katalin esztergomi bioenergetikus szerint – aki a megtalálása óta folyamatosan bábáskodik felette és igyekszik választ adni a felmerülő kérdésekre – a kő a duállelkek (ikerlelkek) köve, s köze lehet a polaritáshoz, a bolygó pólusváltásához is. Másoktól is hallottam már, hogy valószínűleg létezik még egy ugyanilyen kő, s ha a hiányzó részt a most meglévő kőhöz illesztjük, az automatikusan megtalálja a másikat. Nekem ezek furcsa, néha érthetetlen szavak, de figyelembe veszem ezeket is, mert nem tudhatom, melyik terel közelebb a megoldáshoz. Mindezeken túl biztos, hogy van az ilyen megérzésekben valami. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, amikor tavalyelőtt Badinyi Feri bácsi – aki az egyetemen sumerológiát tanít – hívott fel egy nap, hogy: „te Jóska, nem történt nálatok valami, mert az éjjel veled álmodtam!“ Á, mondom, semmi rendkívüli, csak a templom közepén beomlott a padló.”

Szemem fókuszát homályosra állítom, nézem a falu emberét és mintha azt látnám, lényében megegyezik a kővel. Én is kezdek okosodni, érzékelni, énrám is hatott a szántói kő? Szerintem a kőben mindenki magát érzi meg. Ha szomorú, szomorúságot lát, ha alázatos, szellemiségével szinte átöleli a kő.

(a cikk folytatódik a jövő heti számban)