Kiderült, mely vállalat szállítja majd az utasokat a Komárom–Pozsony vasútvonalon

vonat k

A Leo Express  nyerte a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony vasútvonalon a személyszállítás üzemeltetésére kiírt pályázatot. Az új vállalat legkésőbb 2023. december 10-től veszi át a vasútvonal üzemeltetését. A szerződés kilenc évre, 2032. december 9-ig szól – tájékoztatott Ivan Rudolf, a közlekedési minisztérium szóvivője.

A közlekedési tárca tájékoztatása szerint a Leo Express pályázata volt a legkedvezőbb, ezért esett rá a választás. 

Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy a döntésnél az árazás mellett olyan kritériumokat is figyelembe vettek, mint az ülőhelyek száma, a klimatizált vagonok és a mosdók felszereltsége, valamint a vonat alacsony padlószintje. „Bízom benne, hogy az új szállítóval és szolgáltatásaival elégedettek lesznek az utasok” – tette hozzá a tárcavezető.

A pályázaton heten indultak, a végső körben azonban csak hárman, a Leo Expressen kívül a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) és a Xosaria Trains nyújtotta be ajánlatát. 

A pályázat győztese legkésőbb 2023. december 10-én veszi át a vonal üzemeltetését, elképzelhető azonban, hogy erre már egy évvel korábban sor kerül, Doležal szerint ugyanis az értékelő bizottság javaslatára felkínálják a lehetőséget a Leo Expressnek, hogy már 2022. december 11-én megkezdje az utasszállítást a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony vasúti vonalon.

Ideiglenesen a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szállítja az utasokat, az osztrák ÖBB-vel együttműködve, amíg a pályázat győztese át nem veszi az üzemeltetést. 2020 decemberéig a RegioJet magántársaság biztosította a személyszállítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?