Kitüntették Komzsík Attila egyetemi oktatót

Nyitra |

<p>A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységéért jutalmazták Komzsík Attilát, a Középeurópai Tanulmányok Karának korábbi dékánját, aki az új dékán kinevezését követően is folytatja az oktató-, kutatómunkát a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen.&nbsp;</p>

Az idei rozsnyói pedagógustalálkozónak is egyik témája volt az iskolafejlesztés, annak hazai és külföldi lehetőségei, illetve a már megvalósult fejlesztések eredményei. Komzsík Attila élete több szálon kötődik a pedagógiához. Két fiúgyermek édesapjaként megéli a gyereknevelés mindennapjait, és felesége, Komzsík Eszter révén – aki a Zsitvabesenyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója – betekintést nyer azok mindennapjaiba, akik ezt a felelősségteljes hivatást választották.

Komzsík Attila 1974-ben született Párkányban, tanulmányait Nyitrán, az egyetem Természettudományi Karán végezte, matematika–fizika szakon. 1997-től a matematika tanszéken dolgozott. Tagja volt a Selye János Szakkollégiumnak, elnöke volt a Kempelen Farkas Társaságnak, mely a felvidéki doktoranduszokat tömöríti.

Három évvel ezelőtt, amikor fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Közép-európai Tanulmányok Kara, a kar dékánjaként felidézte a kezdeti nehézségeket és kihívásokat. Azt, hogy a kezdetek kezdetén egyetlen pont volt biztos, hogy ennek a karnak kell továbbvinnie az akkor már több mint negyvenéves nyitrai magyar pedagógusképzést. Ki kellett találni, fel kellett építeni valamit, aminek a szlovákiai magyar felsőoktatás szempontjából komoly jelentősége van. A mostani elismerést az eddigi erőfeszítés és az eredményes munka egyfajta értékeléseként fogadta. 

Jólesik az elismerés 

„Jó érzés, hogy értékelik az elvégzett munkát. Igen, biztatásnak tartom, mivel a megannyi pozitív élményen kívül időnként rossz dolgok is érik az embert, ezért jó, ha egy ilyen elismerés megerősít abban, hogy jó irányba haladunk. A rozsnyói pedagógustalálkozón is szó volt arról, hogy még intenzívebbé kell tenni az egyes intézmények közti együttműködést. Nagyon jó kapcsolatunk van a gyakorlóiskolákkal, amelyekkel szerződéses viszonyban állunk. Diákjaink tapasztalatokat szereznek, egyúttal mi is közelebb kerülünk a tanulókhoz” – mondta Komzsík Attila. Versenyeket szerveznek középiskolásoknak, sőt a drámapedagógia és az egészségre nevelés terén már az óvodásokat és az alapiskolásokat is bevonják a közös munkába. Szeretnék az általuk kiadott egyetemi jegyzeteket, szakirodalmat eljuttatni a közoktatási intézményekbe, mert ezek ott is használhatók lennének. 

Van még mit fejleszteni 

Komzsík Attilát továbbra is foglalkoztatják a fejlesztésre váró területek. Bővítenék a konferenciák kínálatát olyanokkal, amelyek közvetlenül összefüggnek az oktatással. „Igazából olyan területekre gondolunk, melyek valóban fejlesztésre szorulnak. Nyitottak vagyunk a viselkedési problémákkal küzdő, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek gondjainak orvoslására, mert vannak hiányosságok ezen a téren. Egész Európát érintő problémáról van szó, és nagy szükség van a leendő pedagógusok jobb felkészítésére, hatékonyabb képzésére ezen a téren. Ugyanez érvényes a tehetséges gyerekekkel való foglalkozásra, ami rendkívül időigényes feladat” – tette hozzá. 

Fejlesztés és tapasztalat 

A díjazott elmondta, fontosnak tartja a szlovák nyelv idegen nyelvként oktatását. „Kollégáink, akik ezen a területen elismert szakemberek, szívesen együttműködnének tanácsadóként az illetékes tárcával. Találkoztunk Peter Krajňákkal, az oktatási minisztérium nemrég kinevezett államtitkárával. Természetesen az oktatási tárca szakembereit minden általunk szervezett szakmai konferencián szívesen látjuk” – mondta.

Beszélgetésünk során felmerült a kérdés, milyenek a végzős diákok elhelyezkedési esélyei. Komzsík Attila szerint az adatok biztatóak, a statisztikai hivatal által készített felmérések eredményei szintén jónak mondhatók. „Bár annál a kérdésnél, hogy a hallgató a saját szakterületén helyezkedett-e el, a besorolásban vannak furcsaságok. Például ha egy tanító vagy tanár szakos hallgató valamilyen oktatási, pedagógiai háttérintézmény, központ, illetve hivatal munkatársa lesz, máris úgy tartják nyilván, hogy nem a saját szakmájában, szakterületén érvényesül, holott az oktatásügy fejlesztése a feladata” – jegyezte meg. 

Azért Komzsík Attilának bokros teendői mellett szabadideje is akad. Keddenként az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tornatermében futballozik, ezeken a családi hangulatú közös edzéseken és baráti beszélgetéseken az apáké a főszerep.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?