Dél-Komárom. A Kecskés László Társaság szeptember 21-én rendezi meg Dél-Komáromban a felvidéki kitelepítettek első országos találkozóját. A rendezvény délelőtt 10 órakor a református templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel kezdődik.
Kitelepítettek találkozója
Dél-Komárom. A Kecskés László Társaság szeptember 21-én rendezi meg Dél-Komáromban a felvidéki kitelepítettek első országos találkozóját. A rendezvény délelőtt 10 órakor a református templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel kezdődik. A szervezők azt szeretnék, hogy mindazok, akik még nem mondhatták el sérelmeiket, élettörténetüket, vessék azt papírra, és ők megőrzik visszaemlékezéseit az utókor számára. Külön megbeszélésre hívják az egykori szekeresgazdák leszármazottjait, keresik a tárgyi emlékeket, és fel szeretnék eleveníteni a velük kapcsolatok hagyományokat. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.