Kitálalt a volt smeres képviselő

Pozsony |

<p>A Smer volt képviselője, Anton Martvoň ma újsagírók előtt bejelentette, hogy kilép a pártból.</p>

Martvoň 2012 és 2016 között volt képviselő, de 2016-ban már nem indulhatott a választásokon. Állítása szerint a jelöltlistáról való kizárására egy oligarcha adott utasítást.  Az oligarchák pártja Martvoň mai sajtótájékoztatóján elmondta: az oligarcháknak minden fontos pozícióban van egy-egy emberük a párton belül, akik minden fontos döntésbe beavatkoznak. Az exképviselő a bizonyítékok hiányára hivatkozva nem nevezett meg konkrét személyeket. Annyit árult el, hogy egyszer látta Juraj Široký vállalkozót a parlamentben, a parlament elnökének irodájánál. Utóbbi a mai napig fontos pozíciót tölt be a pártban - tette hozzá. A Sita hírügynökség feltételezése szerint Peter Pellegriniről van szó. Martoň smeres képviselők társaságában látta egyszer Miroslav Výbohot is. Az exképviselő arról is beszélt, hogy az oligarchák több családtagja is asszisztensként dolgozik a képviselők mellett.   Személyi kultusz Martvoň szerint a párt az SDKÚ és a HZDS útjára lépett. Ficónak szerinte olyan személyi kultusza van a párton belül, mint amilyen Vladimír Mečiarnak vagy Klement Gottwaldnak volt. "Az elnök körül van egy szűk csoport, amely senkinek sem engedi, hogy a közelébe jusson. Ez a csoport sok mindent befolyásol" - mondta Martvoň.  A volt képviselő hiányolja a felelősségre vonást a Bašternák-ügy és a zsolnai CT-botrány kapcsán is. Szerinte Kaliňáknak le kellene mondania, és átadnia helyét Denisa Sakovának, a belügyi tárca jelenlegi államtitkárának. A CT-üggyel kapcsolatban emlékeztetett: a botrány ellenére a zsolnai megyefőnök, Juraj Blanár a helyén maradhatott. Martvoň bejelentette: jelölteti magát a helyére az őszi megyei választásokon. Az exképviselő arról is beszélt, hogy a párton belül van egy egységes LGBTI közösség, amely azonban nem tesz semmit a szexuális kisebbségekért, mert felülről ezt megakadályozzák. Robert Fico kormányfő reakciójában elmondta, hogy nincs oka Marvoňnyal foglalkozni. "Nem került fel a jelöltlistára, hát megsértődött" - tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?