Kiska perel a Dubček- és a Hurban-díj miatt

Andrej Kiska
Pozsony |

Az Alkotmánybírósághoz fordul Andrej Kiska köztársasági elnök a Hurban- és a Dubček-díj miatt. A Hurban-díjat a parlament elnöke, a Dubček-díjat pedig a kormány adhatja át minden évben – idén először –, a vonatkozó törvényt tavaly fogadta el a parlament. 

Kiska szerint ezzel sérül az államfő alkotmányos joga, amely szerint állami díjat egyedüli alkotmányos szervként csak a köztársasági elnök adhat át. „Az államfőnek ebből a kizárólagos jogából következik, hogy a felhatalmazása nélkül nem lehetséges, hogy a Szlovák Köztársaság más alkotmányos szerve kitüntetéseket, vagy más formálisan és tartalmát tekintve ezzel egyenrangú díjat adjon át, és ilyennek nevezhetők az állami díjak is” – indokolja lépését Kiska.

Kapcsolódó cikkünk

A törvényt az államfő megvétózta, majd miután a parlament a vétót megtörte, újra elutasította az aláírást. Szerinte ugyanis a parlament ezzel a lépéssel gyengítette az államfő jogállását. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?