Andrej Kiskát bírálták is elődei

elnökök
Pozsony |

Némi bírálat is kijutott Andrej Kiskának a szlovák államfők hagyományos újévi ebédjén elődeitől. Rudolf Schuster az állami kitüntetések miatt kritizálta a jelenlegi államfőt, Ivan Gašparovič szerint pedig Kiskának nem szabadna használnia a „maffiaállam” kifejezést Szlovákiára.

Schuster és Gašparovič az egyébként kedélyes hangulatú ebéden nem kérdezte meg Kiskát arról, ismét elindul-e az államfői posztért, maga Kiska pedig úgy nyilatkozott, nem változott semmi, legkésőbb szeptemberben jelenti majd be, megméretteti-e magát a választáson. Azt ugyanakkor elismerte a sajtónak, a Robert Kaliňákkal folytatott nyílt harca némi új energiát adott neki.

A Smer erős emberei és Andrej Kiska közötti háborúskodás, valamint a feszült kormánypárti ellenzéki viszony szóba került a munkaebéden is. Ivan Gašparovič szerint elkerülhetetlen, hogy együttműködjön a parlament, a kormány és az államfő, enélkül nem profitálhat az állam sem otthon, sem külföldön. Ezzel kapcsolatban bírálta Kiskát azért a kijelentéséért, melyet az elnök a Vasárnap hetilapnak adott interjújában is megismételt – miszerint Szlovákia maffiaállam. „Ezzel nem értek egyet. Vannak gondok, melyek már lassan átlépnek egy bizonyos határt, és meg kell őket oldani. Ám ez a jelző nem illik Szlovákiára” – jelentette ki Gašparovič.

Rudolf Schuster az állami kitüntetések miatt bírálta Kiskát, mondván, az államfő kizárta a döntéshozatalból a kormányt. Szerinte ennek nem szabadna így lennie, és minden bizonnyal ezért kezdeményezte Andrej Danko házelnök és Robert Fico kormányfő két új kitüntetés létrehozását. Schuster ugyanakkor azzal sem ért egyet, hogy ezek a díjak létrejöjjenek. „A kitüntetések a törvény által adottak, ezt nem kellene megváltoztatni” – mondta. Andrej Kiska igazat adott elődjének, mondván, a kormánynak az állami kitüntetéseknél olyan kvótákat és lehetőségeket kell kapnia, mint Schuster és Mikuláš Dzurinda idején volt. (TASR, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?