<p>Kassa. Tovább folytatódik az értelmezési vita az Alkotmánybíróság és az elnöki hivatal között.</p><p>Az AB tegnapi nyilatkozata után sem tisztább a kép. Andrej Kiska kivár, döntés csak hónapok múlva várható.</p>
Kiska nem kapott magyarázatot
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14327941012377_13.jpg.webp?itok=_fxoNl0I)
ÚJ SZÓ-HÍR
Az Alkotmánybíróság tanácsának március 17-ei döntése pontos és kellően egyértelmű ahhoz, hogy végrehajtható legyen és a köztársasági elnök az alapján eljárjon – áll a taláros testület hivatalos állásfoglalásában. Ezt azt követően hozta nyilvánosságra, hogy Ján Mazák, az Alkotmánybíróság (AB) volt elnöke és Andrej Kiska tanácsadója kifogásolta, hogy nem egyezik a szóbeli és az írásbeli indoklása annak a döntésnek, amely szerint Andrej Kiska államfő jogsértően járt el akkor, amikor a hat jelöltből csak egyet nevezett ki az AB bírájává.
Az öt sikertelen jelölt a taláros testülethez fordult jogorvoslatért. Ügyükben két tanács jár el, az első döntése értelmében Kiska jogsértően járt el. Ám az AB írásbeli és a szóbeli indoklása – a törvény által megkövetelt szabályokkal ellentétben – nem egyezett.
Az Alkotmánybíróság elnöke, Ivetta Macejková arra kérte a tanács tagjait, írásban adjanak magyarázatot a történtekre. „A harmadik tanács kitart amellett, hogy Andrej Kiska államfő megsértette az alkotmánybíró-jelöltek alapvető jogait. A szóbeli és az írásbeli indoklás pedig alapvetően nem mond ellent egymásnak. Viszont tekintettel arra, hogy a másik tanács még döntött a további két alkotmánybíró-jelölt panaszáról, nem kívánják részletesen megindokolni a két döntést” – áll az AB hivatalos állásfoglalásában. A tanácstagok szerint fennáll a veszélye annak, hogy a döntés részletes elemzésével befolyásolhatnák kollégáikat.
Ján Mazák szerint az AB ott is hibázott, hogy egyrészt arra kötelezi Kiskát, nevezze ki a jelölteket, másrészt a bírók kinevezését nem utalta vissza az államfőnek további eljárásra. A tanács szerint Mazák szándékosan félreértelmezi a döntést, ráadásul kiragadja a kontextusból. Kitartanak amellett, hogy a döntés pontos és végrehajtható.
Az államfő addig biztosan nem lép az ügyben, amíg a második tanács nem dönt a bírók panaszáról, melyre bő három hét múlva kerül sor. Lehet, hogy ezután sem kerül nyugvópontra az ügy, s az AB plénuma lesz kénytelen határozatot hozni az esetben. (ie, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.