Kiska leváltja a 65 évnél idősebb bírókat

Pozsony |

<p>A bírók cseréje felgyorsul, köszönhetően Andrej Kiskának, aki még az idén leváltana tizenöt, 65 éves kort elért bírót.</p>

Az államfő szerdán kritizálta elődjeit azért, hogy nem éltek az alkotmány által biztosított jogukkal, és nem váltották le azokat a bírókat, akik betöltötték 65. életévüket. Kiska felgyorsítaná a bírók cseréjét, még idén tizenötöt küldene nyugdíjba.

Azokon a bírókon kívül, akiket az Igazságszolgáltatási Tanács javasolt leváltani, létezik egy másik csoport is, akiknek a tisztsége majdnem hogy életük végéig kitarthat – ezt az államfő nem tartja tisztességesnek. A 15, leváltani szándékozott bírók életkora 67 vagy több, és a tanács áprilisban további 19 bíró leváltását javasolta az elnöknek.

Andrej Kiska úgy véli, hogy ezzel részben hozzájárul az igazságszolgáltatásban szükséges generációváltáshoz. Az államfő elmagyarázta, hogy a leváltás nem büntetés, és nem az addigi munkájuknak a megítélése, hanem az alkotmányból fakadó gyakorlat. Csehországban hasonló intézkedést vezettek be, bár ott a korhatár 70 év.

Az Igazságügyi Minisztérium információi alapján jelenleg 137 hatvanöt évnél idősebb bírát foglalkoztatnak a bíróságok országszerte, közülük 44-en aktívak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?