Kiska az intolerancia, Fico a "gyűlöletpolitika" veszélyeire figyelmeztetett

Pozsony/Losonc |

<div>Az emberek bőrszín vagy vallás szerinti osztályozása túlhaladott dolog, a rasszista vagy vallási alapú gyűlöletkeltést pedig semmi szín alatt nem szabad tolerálnunk - jelentette ki Andrej Kiska államfő ma a losonci zsinagógában, Peter Kalmus kassai képzőművész Mementó című művének bemutatóján.</div><div>&nbsp;</div>

"Állandóan emlékeztetnünk kell magunkat arra, mihez vezetett a múltban a vallási intolerancia. Ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja. 75 évvel ezelőtt vezették be Szlovákiában a Zsidó Kódexet, melynek alapján elkobozták a zsidók vagyonát, sárga csillag hordására kötelezték őket, majd 70 ezret deportáltak közülük" - emlékeztetett az elnök, hozzátéve: minderről nem szabad megfeledkeznünk, és nem engedhetjük, hogy ezek a szörnyűségek megismétlődjenek. Tomáš Belko, a zsinagógát fenntartó szervezet igazgatója elmondta: Peter Kalmus alkotása 70 ezer kövecskéből áll, jelképezve az elveszett lelkeket, vagyis a holokauszt szlovákiai áldozatait. Ficót megriasztja a "gyülöletpolitika" A másik két legfőbb közjogi méltóság, Andrej Danko házelnök és Robert Fiáco miniszterelnök a pozsonyi Hal téren található holokauszt-emlékműnél emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól. Fico többek között arról beszélt, hogy a holokausztot gonosz emberek okozták, akik gyűlöletet keltettek.  "Engem meglep, de egyben meg is riaszt, milyen könnyen terjed a gyülölet mint hivatalos politikai doktrína a mai Szlovákiában is" - mondta a kormányfő, aki szerint ezzel a "szerencsétlen politikával" mielőbb fel kellene hagyni, és inkább az ország ügyeire koncentrálni. A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAIRA EMLÉKEZTEK, KOTLEBÁÉK IS CSENDBEN MARADTAK 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?