Kiska aláírta a kemény brexitre vonatkozó törvénymódosítást

Andrej Kiska

Andrej Kiska államfő csütörtökön aláírta a kemény brexitre vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet szerdán (3. 27.) fogadott el a parlament gyorsított törvényalkotási eljárásban. 

Minderről Martin Lipták, a köztársasági elnöki iroda munkatársa tájékoztatott. A törvény átmeneti rendelkezések bevezetésével módosít egyes törvényeket arra az esetre, ha Nagy-Britannia megegyezés nélkül távozna az EU-ból. Mind a 139 jelenlévő képviselő támogatta a törvényjavaslatot.       

 A törvény értelmében 19 törvényt módosítanának, köztük az adótanácsadókról, a temetési hozzájárulásról, a társadalombiztosításról és a munkaerő-piaci szolgáltatásokról szóló törvényt is. A módosítás emellett tárgyalja a tartózkodási jog, a Nagy-Britanniában végzett tanulmányok és a jogosítvány elismerésének kérdését is.

Az iskolai végzettséget és a szakmai képesítés megszerzését tanúsító iratokat, amelyeket az illető nagy-britanniai székhelyű intézményben szerzett, továbbra is úgy fogják kezelni, mint EU-tagországban megszerzett iratokat. A jelenlegi helyzet tehát 2020. december 31-ig marad érvényben, a kölcsönösség elve alapján azonban meg is hosszabbíthatják.
 

A Nagy-Britanniában élő szlovákiai polgárokat tehát akkor is ugyanolyan jogok illetik, ha a britek megegyezés nélkül lépnek ki az EU-ból.

„Tekintettel a helyzet jelenlegi alakulására, az utóbbi időben intenzívebben foglalkoztunk a megegyezés nélküli brexit esetére vonatkozó intézkedések tervezésével. Ennek az eredménye a benyújtott anyag is" – áll a magyarázó jelentésben.

A brexit eredetileg március 29-re volt időzítve, az EU vezetői azonban Theresa May brit miniszterelnök kérésére két dátumot is elfogadtak a brexit elhalasztására. Az első dátum május 22., az Egyesült Királyságnak ehhez azonban teljesítenie kell Brüsszel feltételét, amely szerint a brit parlament alsóházának bele kell egyeznie a rendezett brexitbe.

A másik dátum árilis 12., amelyik abban az esetben lép érvénybe, ha a brit parlamentnek nem sikerül elfogadnia a kilépésről szóló megegyezést. A parlamentnek ez esetben tájékoztatnia kell az európai partnereit arról, hogy hogyan képzelik el a következő lépéseket. A legfontosabb, amit közölniük kell Brüsszellel, hogy részt vesznek-e a májusi EP-választásokon. Amennyiben részt kívánnak rajta venni, kérvényezhetnék a brexit elhalasztását egészen év végéig, ameddig megoldást találhatnának a távozással kapcsolatban felmerült problémákra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?