Kisebbségi (jó)létben

Pozsony. Ezúttal nem sikerül elfogadtatni, hogy a parlamentben kisebbségi nyelven is fel lehessen szólalni, szögezte le Viliam Veteška, a törvényhozás alelnöke az egyik kereskedelmi televízió vitaműsorában.

Pozsony. Ezúttal nem sikerül elfogadtatni, hogy a parlamentben kisebbségi nyelven is fel lehessen szólalni, szögezte le Viliam Veteška, a törvényhozás alelnöke az egyik kereskedelmi televízió vitaműsorában.

A HZDS alelnöke szerint a szlovák társadalom erre még nem érett, mire vitapartnere, Bugár Bugár, az MKP elnöke figyelmeztette: ez a lehetőség 1996-ig megvolt, és szerzett jogot elveszíteni rosszabb, mintha valaki nem tud új jogot kivívni. Veteška úgy véli, az emberek jól, biztonságban akarnak élni, és a nemzetiségi jogok, valamint a területi autonómia helyett inkább Dél-Szlovákia gazdasági fellendítésére kellene összpontosítani. Mivel azonban a mezőgazdaságot nem tudják fellendíteni, befektetőket sem képesek odacsalogatni, hogy mégis valamit fel tudjanak mutatni, és eltereljék a figyelmet a rossz életkörülményekről, a magyar politikusok nyelvhasználati és egyéb kisebbségi jogokért, absztrakt dolgokért harcolnak. Az MKP elnöke erre azt felelte: nem lehet összekeverni a jólétet a kisebbségi léttel és jogokkal. „A kisebbségbe szorult csoportok csak úgy tudják megőrizni identitásukat, ha megfelelő oktatással, nyelvhasználati jogokkal rendelkeznek, és szabadon ápolhatják kultúrájukat. Mi is csak ezt szeretnénk, pártunk programjában egy szóval sem szerepel a területi autonómia” – szögezte le Bugár. Szerinte a szlovákok fetisizálják a fogalmat, a magyar közösséggel kapcsolatban azonnal a területi függetlenségre gondolnak, holott az autonómiának több formája van; az MKP az önkormányzatiságról, az oktatási és kulturális autonómiáról beszél. Bugár Béla szerint a Markíza televízió is előhúzta a magyar kártyát: a dél-szlovákiai iskolák bezárásáról az egyik riporter úgy tájékoztatott, mintha ez a szlovák intézmények rovására történne, a szlovák szülőkre pedig nyomást gyakorolnának, hogy magyar iskolába adják gyereküket. Az oktatási minisztérium adatai szerint nemcsak megszűntek szlovák tanítási nyelvű iskolák, hanem újakat is létesítettek, amit a riporter már elhallgatott, s ráadásul kommentárjával magyarellenes hangulatot keltett, ezért az MKP nem zárja ki, hogy bíróság elé viszi az ügyet. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?