A parlamenten kívüli Demokraták értesülései szerint karácsony előtt eltulajdonították a kormányfő, Robert Fico (Smer) lakóházában álló egyik motort. Az incidenst a miniszterelnök védelméért felelős belügyi tárca is elismerte, a felelősségre vonást azonban elutasítják.
A Demokraták információi szerint szenteste valaki betört a kormányfő, Robert Fico egyébként őrzött lakóházába, és eltulajdonította a garázsban álló motorkerékpárt.
Juraj Šeliga, a Demokraták elnöke úgy véli, mindez a belügyminiszter, Matúš Šutaj Estok (Hlas) újabb kudarcaként értékelhető.
A motorkerékpár néhány parkolóhelyre volt a miniszterelnök parkolóhelyétől. Itt már a miniszterelnök házát sem védik
- mondta Šeliga. A nyilatkozatának szövegkörnyezetéből kiderült, hogy nyilvánvalóan Fico egyik szomszédjának motorkerékpárjáról van szó, aki szintén jelentette az esetet a rendőrségen.
A hírekre a belügyi tárca is reagált.
Az incidens idején a miniszterelnök nem tartózkodott a helyszínen, így a köztisztviselők védelmét ellátó hivatal részéről nem történt mulasztás
- olvasható a közleményben, amelyben egyúttal azt is megjegyzik, a hivatal mindössze Robert Fico lakását védi, nem az egész épületet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.