Kint az első magyar vasúti tábla

Pozsony |

<p>Hosszú évek után végre elkezdődött a vasúti kétnyelvűség Szlovákiában, múlt héten a Tőketerebesi járásban fekvő Újhely (Slovenské Nové Mesto) vasútállomására helyezték ki az első magyar feliratú táblákat. Azt, hogy mikor kerül ki a többi, továbbra sem tudták pontosítani.</p>

Olvasónk figyelmeztette tegnap szerkesztőségünket arra, hogy az újhelyi állomáson múlt hét végén váratlanul elkezdték felszerelni az új magyar táblákat. „A felirat mérete, színe és betűtípusa teljesen megegyezik a szlovák felirattal” – közölte lapunkkal olvasónk a hírt, amelyet később a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) szóvivője, Martina Pavlíková is megerősített. „Ez az első állomás, amelyre kihelyeztük az állomás magyar elnevezését tartalmazó táblát. A táblák egy részét a ŽSR önállóan szereli fel, ez is közéjük tartozik, egy részüket viszont külső beszállító. Már befejezés előtt áll az erre a célra kiírt tender, melynek része lesz a táblák kihelyezésének pontos időrendi sorrendje” – pontosította az Új Szónak Pavlíková azzal, hogy a verseny győztese az elvárások szerint április végén kezdi felszerelni a további állomásokra a táblákat.

Éveken át húzódott a vita arról, kikerülhetnek-e az állomásokra a táblák vagy sem. Tavaly év végén jelentette be Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter, hogy elrendelte 55 állomáson a kétnyelvű táblák kihelyezését; 54 állomásra magyar, egyre pedig ruszin feliratú tábla kerül. A miniszter az alig két héttel ezelőtt a lapunknak adott interjúban azt mondta, sürgetni fogja, hogy a táblák tíz nagyobb városban, például Dunaszerdahelyen, Komáromban, Párkányban és Füleken mielőbb, néhány héten belül kikerüljenek, ám emlékeztetett, hogy a vasúttársaságnál nem mennek gyorsan a dolgok.

A legelső táblákat végül nem ezekben a városokban, hanem váratlanul a lista egyik legkisebb községének vasútállomásán helyezték ki. Bár a közvélemény és a sajtó nagy érdeklődéssel kísérte a táblák körüli huzavonát, a vasúti kétnyelvűség reális kezdetéről végül az érintett község lakosai és az újságírók is lemaradtak. Információink szerint a minisztérium ugyan tervez sajtótájékoztatót a kétnyelvű táblák kihelyezéséről, de csak akkor, ha a táblák az első nagyobb vasútállomásra is kikerülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?