Kifogytak a követelésből

Pozsony. „Nem vagyunk teljes mértékben elégedettek a pénzügyi decentralizációt szabályozó négy törvénytervezettel, de jelenleg több engedményt már képtelenek voltunk kiegyezni” – állítja Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke.

Pozsony. „Nem vagyunk teljes mértékben elégedettek a pénzügyi decentralizációt szabályozó négy törvénytervezettel, de jelenleg több engedményt már képtelenek voltunk kiegyezni” – állítja Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke.

Szerinte a közigazgatási reformra pontot tevő javaslatokba a pénzügyminisztérium a társulás összes fontos követelését beépítette. A szervezet ezért ugyan továbbra is figyelemmel kíséri a törvények parlamenti vitáját, újabb követelésekkel azonban már nem rukkol elő.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke ennek ellenére nem zárkózott el a további tárgyalásoktól sem, ha valamelyik párt esetleg módosítani szeretne a jogszabályokon. A reform egyik legfontosabb eredménye, hogy a személyi jövedelemadó egy része az önkormányzatok kasszájába jut.

Michal Sýkora szerint ennek köszönhetően a szaktárca a jövőben nem állíthatja le egyoldalúan ezeknek a pénzeknek a kifizetését. A tervezet szerint az államnak legalább 23,8 milliárd koronát kell garantálnia az önkormányzatoknak a személyi jövedelemadóból arra az esetre, ha az adóbevételek alacsonyabbak lennének a vártnál. Ha azonban a bevételek magasabbak lesznek, akkor az önkormányzatok is több pénzre számíthatnak, hiszen a törvénytervezet szerint a jövedelemadóból befolyt összeg 71,3 százaléka a községek, 23,5 százaléka pedig a megyék kasszájába jut. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?