Kicsit kevesebb az állástalan

Pozsony |

<p>0,02 százalékponttal csökkent az elmúlt hónapban a munkanélküliség Szlovákiában. Míg májusban 12,80, júniusban 12,78% volt a munkanélküliek aránya, tájékoztatott tegnap Ján Richter. A munka-, szociális és családügyi miniszter emlékeztetett, hogy júniusban általában megnő a munkanélküliek aránya a felsőoktatási végzősök miatt.&nbsp;</p>

„Most sikerült megfordítani a tendenciát, még ha csak minimálisan is” – jegyezte meg. Éves egybevetésben 1,47 százalékponttal csökkent a hazai munkanélküliség, mutatott rá Marián Valentovič, a központi munkaügyi hivatal igazgatója. Júniusban 384 825 főt jegyeztek a munkahivatalok, ez 351 személlyel kevesebb az egy hónappal korábbi állapotnál. Az elmúlt hónapban egyébként öt megyében csökkent a munkanélküliek aránya, háromban pedig nőtt. „A legerőteljesebben, 0,1 százalékponttal Nyitra megyében csökkent, leginkább pedig Kassa megyében nőtt, 0,08 százalékponttal” – fejtette ki Valentovič. A hátrányos helyzetű csoportok esetében szintén kevesebb a munkanélküli. A tartósan munka nélkül levők száma májusról júniusra 1618, az 50 év felettiek esetében 1555 személlyel csökkent. „Éves szinten majdnem15 ezerrel tudtuk csökkenteni a munkanélküliek számát, ennek ellenére a jelenlegi adatok még mindig riasztóak” – mondta Richter, hozzátéve, tárgyalni fog az oktatási miniszterrel annak érdekében, hogy a középiskolás szakirányok minél jobban kövessék a munkaerőpiac igényeit. Az elemzők szerint a nyári idénymunkák tovább javítják a mutatókat, szeptemberben viszont a végzős középiskolások bejelentkezésével ismét nőhet a munkanélküliség. Mindennek ellenére idén akár 12%-ra mérséklődhet az arányuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?