Ki a magyar? – 10.: A szlovákiai magyar oktatásügy

A szlovákiai magyar iskolarendszer törvényileg nem alátámasztott – sem a közoktatási, sem a felsőoktatási törvényben nincs ilyen kategória. Vagyis általunk kreált fogalom, mely általánosan a magyar vagy részben magyar tannyelvű oktatási és nevelési intézmények összességét jelöli. Ebbe a halmazba beletartoznak az óvodák, az alap- és középiskolák, valamint a felsőoktatási intézmények is. Szlovákiai magyar oktatásügyön pedig az e rendszert érintő komplex kérdéskört értjük.

Ha elfogadjuk ezt a meghatározást, akkor a szlovákiai magyar oktatásügy problémáiról nem lehet és nem is szabad úgy beszélni, mint ha önrendelkező egység lenne, azaz nem függetleníthetjük a teljes szlovák oktatásügytől. Attól a szlovák oktatásügytől, mely az elmúlt években, évtizedekben számos változáson ment át; különböző koncepciók következtek egymás után, minden kormánnyal új elképzelések jöttek. Aztán megszületett az új közoktatási törvény, az új kerettanterv, az új pedagógus-életpályamodell… Folytathatnánk a sort azzal, hogy milyen sűrűn változtak a felénk irányuló, stratégiai jellegű dokumentumok. Talán a legkirívóbb példa az Állami Képzési Program, mely nálunk pár hónap alatt elkészült – míg például Ausztriában éveken át készítik elő, nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve.

Ha megnézzük a kerettanterveket, akkor jól látható, hogy a természettudományi oktatás teljesen háttérbe szorul. A legnagyobb hangsúlyt a nyelvek tanítása kapta, hiszen a kötelező órák legalább fele minden tagozaton nyelvtanulásra fordítandó. Nem biztos, hogy egy országban, mely „autógyártó nagyhatalom” és ahol – legalábbis az egymásra következő miniszteri szándéknyilatkozatok szerint – deklarált cél a műszaki és természettudományi szakokon tanuló diákok számának növelése, ideálisnak tekinthető egy nyelvközpontú kerettanterv.

Miután ezt a „mesterművet” a minisztérium nyilvánosságra hozta, az iskoláknak nem egész két hónapjuk volt az iskolai programok elkészítésére. Ennek a dokumentumnak kellene meghatároznia az adott iskola képzési programját, kerettantervét – mitől lesz más, mint a többi iskola. Egy jól működő rendszerben ez alapján dönthetné el a szülő és a gyermek, hogy melyik iskola felel meg leginkább a gyerek igényeinek, képességeinek. Stratégiai jellegű dokumentumot nem lehet a nyári szünet másfél hónapja alatt kidolgozni.

A felsőoktatás terén ugyanez a helyzet. Az elmúlt húsz évben több felsőoktatási koncepció látott napvilágot. Ennek megfelelően hatévente volt új felsőoktatási törvényünk (a jelenlegi már tíz éve húzza, igaz, szinte évente módosul). Az alacsonyabb jogi normák természetesen ennek megfelelő gyakorisággal szintén változnak, a finanszírozásról nem is beszélve. Az intézmények évente-kétévente változó feltételekkel találják szemben magukat. Néhány esetben a retroaktivitást is érdekesen értelmezik a szabályalkotók, hiszen egy hatéves időszakot a hatodik évben elfogadott rendelet szerint kellett (és valószínűleg majd most is így kell) értékelni.

Ezekben az országos kerettörténetekben a nemzetiségi oktatásüggyel kapcsolatosan csak annyi jelenik meg, hogy milyen a kerettanterve a nemzetiségi nyelvű iskoláknak, illetve milyen pedagógiai dokumentációt lehet/kell kétnyelvűen vagy csak a kisebbség nyelvén vezetni.

Mindezek a változások, a teljes iskolarendszer feladatának megfogalmazása, újraértelmezése olyan korban történik, amikor a társadalomban egymással ellentétes, de legalábbis nehezen összeegyeztethető folyamatok zajlanak. Elég, ha csak a legkirívóbb jelenségre gondolunk: a nemzetállamok éppúgy saját ideológiai, jogi, gazdasági stb. pozícióik megerősítésére törekszenek, mint az Európai Unió, s a nemzetek fölött átívelő konszenzusnak az egymást kizáró érdekek ellenére kellene megszületnie. Ilyen környezetben kell nekünk, szlovákiai magyaroknak megfogalmaznunk, milyen szerepet tölt be a szlovákiai magyar oktatásügy. Mi a feladata? Mi a küldetése? Mi a szerepe ennek a rendszernek a szlovákiai magyarság szempontjából? Mennyire fontos tényezőnek tartjuk mi magunk, és milyen a szerepe az asszimilációs folyamat lassításában? Kulturális értékeink továbbörökítése mellett hogyan képes eleget tenni bizonytalan és átalakulófélben levő társadalmunk gyorsan változó, de egyre kegyetlenebb kihívásainak? Egyetlen kérdésre lecsupaszítva: miért jobb (miért kell) magyar iskolába járni?

Az elmúlt években, évtizedekben nem készült egyetlen átfogó tanulmány, tervezet, koncepció sem, amely a fenti kérdéseket próbálta volna megválaszolni. Sőt, koncepciózusan maguk a kérdések sem fogalmazódtak meg. Ennélfogva mindig ad hoc jellegű döntések születtek. Ezek az adott pillanatban, adott körülmények között, rövid távon valószínűleg a legjobb döntésnek tűntek, de sok esetben, sajnos már középtávon is szinte megoldhatatlan helyzetekhez vezettek. Ide sorolható a közös igazgatású iskolák kettéválasztása, a kisiskolák megtartása erőnek erejével, az iskolaközpontok létrehozásának elvetése vagy legalábbis mellékvágányra terelése stb.

Egyetértek a sorozat előző cikkeinek szerzőivel: legfőbb ideje átgondoltan, megfontoltan lépni. Lépni kell a szlovákiai magyar oktatásügy terén is. Sok eddig évtizedeken át megdönthetetlennek tűnő tézis dőlt meg az utóbbi években, s most egyfajta bizonytalanság, dezorientáltság észlelhető a társadalomban. Ezt a pillanatot kell kihasználni, hogy megfogalmazzuk saját elképzeléseinket, és ne mozogjunk újfent kényszerpályán a következő évek, évtizedek alatt. Ehhez azonban az kell, hogy megtanuljunk együtt gondolkodni, vitázni sorsdöntő kérdésekről, szakmai kérdésekben pedig hagyjuk a szakmát dönteni, és ezt a döntést természetesen fogadjuk is el.

Az oktatásügyben nem lehet rövid távon nagy eredményeket elérni. Ez hosszú távú folyamat, éppen ezért minden döntésnek súlyos következményei voltak, vannak és lesznek. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartanunk. Természetesen mindig lesznek tőlünk független külső tényezők ebben a történetben, de nekünk olyan rendszereket, eljárásokat kell kiépítenünk, amikkel a külső tényezők pozitív hatását haladéktalanul be tudjuk építeni, negatív hatásaikat viszont csökkenteni tudjuk.

Szülőként és intézményvezetőként is látom, hogy nagyon sok a kérdés, a válaszok viszont számos esetben hiányoznak.

Iskolaválasztáskor az első nagy kérdés, miért írassuk a gyerekünket magyar iskolába?

A hagyományos válasz, miszerint „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”, egyre többet és egyre gyorsabban veszt meggyőző erejéből. Legalábbis erről látszik tanúskodni, hogy évről évre fogy a magyar iskolába íratott gyerekek aránya. Vagyis ennél meggyőzőbb érv(ek) kell(enek), azaz pontosabban: más argumentáció, olyan, amely ennek a mi jelenünknek a horizontjában helyezi el az anyanyelvi oktatás mellett szóló érveket. Bár a szlovákiai magyarságnak továbbra is van egy rétege, amely magyar identitásából kifolyólag kételyek nélkül fogadja el a magyar nyelvű oktatást mint egyetlen járható (és járandó) utat, egyre nő az a tábor, amely számára a fenti (a szociolingvisztika eredményei által is alátámasztott) válasz nem elég erős érv az iskolaválasztásban. Mondván: gyermekeink egy globalizálódó világban nőnek fel, és még inkább globális világban kell majd érvényesülniük. Miért is jó nekik akkor, ha magyar iskolába járnak? Hiszen a nemzetközi versenyben kell majd helytállniuk.

Válaszokat keresve mindenképpen tisztáznunk kell, hogy az iskolának és különösen egy nemzetiségi iskolának milyen küldetése van. Milyen közösség számára és milyen értékrendet közvetít? Ezekre a kardinális kérdésekre kell felépíteni azt is, hogy mit, milyen eszközökkel és hogyan tanítsunk iskoláinkban. Természetesen nem térhetünk el az országosan előírt keretektől, de azokon belül számos összetevőt módunkban áll megváltoztatni vagy saját igényeink szerint másképpen értelmezni. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa: tankönyvek, speciális tartalmak, tanár- és tanítóképzés, továbbképzés.

Súlyos és érzékeny probléma az is, hogy miként szervezzük iskoláinkat. Meg kell-e tartani a kisiskolákat, vagy kistérségi iskolákat kell létrehozni, természetesen megfelelő iskolabusz-hálózattal? Mit akarunk tenni a tehetséggondozás terén? Mert valamit tennünk kell, hacsak nem akarjuk éppen a legtehetségesebb gyerekeket elveszíteni – esetleg visszafejleszteni.

A felsőoktatás terén is bölcsen kell sáfárkodni meglévő kapacitásainkkal. A magyarul vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézményeknek több fontos feladatuk van:

– kielégíteni a társadalmi igényeket a fiatalok felsőfokú képzése terén; természetesen ez nem valósítható meg minden szakon belül – tervezni kell(ene), hogy milyen irányba bővüljön ezeknek az intézményeknek a képzési kínálata, a párhuzamok elkerülésével, mire van ténylegesen igény a munkaerőpiacon, mire van szüksége leginkább a közösségünknek;

– összpontosítani a szlovákiai magyar intellektuális potenciált, biztosítani az intézményi hátteret a külföldi tapasztalatokkal rendelkező fiatal, tehetséges embereknek az érvényesülésükhöz;

– szervezni az idősebb korosztályok képzését/átképzését is;

– közösségszervező szerepet is be kell tölteni;

– nagyobb társadalmi szerepvállalásra van szükség.

Felsőoktatási intézményeinknek a többi kutatóhellyel együtt nagyobb szerepet kell(ene) vállalniuk a közösségünkben zajló folyamatok elemzésében, bizonyos tendenciák felvázolásában, egyfajta jövőkép megfogalmazásában. Mindennek megvalósításában kihasználhatjuk a mindkét (vagy még több) kultúra alapos ismeretéből származó előnyünket. Ez természetesen érvényes a szlovákiai magyar oktatásügyre is.

Még egy fontos megjegyzés. Ezek a láncszemek együtt alkotják a szlovákiai magyar iskolarendszert, s ha azt akarjuk, hogy a rendszer erősödjön, az egész láncolatot erősíteni kell, hiszen minden eleme kihat a többire.

Nem mondok semmi újat azzal, hogy a szlovákiai magyar oktatásügynek kulcsszerepe van a szlovákiai magyarság megerősödésében. Ennek azonban meg kell jelennie a társadalmi vitákban is. Foglalkozni kell a kérdéskörrel és minél gyorsabban megtalálni a lehetséges megoldásokat, a válaszokat az itt feltett és fel nem tett kérdésekre. Vannak nagyon jó példák külföldön, de mindig meg kell vizsgálni, hogy milyen körülmények között működik az adott rendszer, és reálisan felmérni a mi lehetőségeinket. Megfontolandó John D. Rockefeller gondolata is: „A siker titka, hogy a szokásos dolgokat szokatlanul jól csinálod.”

Komzsík Attila