Kevesebb az autólopás

Galánta. A járási bűnügyi rendőrségnek a nagyszombati kerületi rendőrséggel együttműködve még tavaly decemberben sikerült lelepleznie egy galántai szervezett autótolvaj-bandát, és lefoglalni 35 lopott gépkocsit.

Galánta. A járási bűnügyi rendőrségnek a nagyszombati kerületi rendőrséggel együttműködve még tavaly decemberben sikerült lelepleznie egy galántai szervezett autótolvaj-bandát, és lefoglalni 35 lopott gépkocsit. Januárban a cseh rendőrséggel együttműködve egy szeredi csoportot számoltak fel, amelynek tagjai a brünni motorkerékpár-verseny helyszínén próbáltak ellopni több versenymotort. A két csoport kiiktatásának is köszönhető, hogy az első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 18-cal csökkent az autólopások száma, a felderítettség aránya pedig csaknem 14 százalékkal nőtt . Ugyancsak az autólopások visszaszorítását célozza a „Stop 24” nevű akció, amelynek a lényege, hogy a tulajdonos, aki éjszaka nem használja a gépkocsiját, annak ablakára Stop 24 feliratú matricát ragaszt. Ha a rendőrjárőr ilyen gépkocsival találkozik, ellenőrzi az abban ülőket. (gaál)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?