Kettős állampolgárság - Figeľ is parlamenti ülést akar

Pozsony |

<p>A KDH apriori nem ellenzi a kettős állampolgárság jogintézmményét, de nem ért egyet a móddal, ahogyan a magyar Országgyűlés arról döntést akar hozni - mondta Ján Figeľ pártelnök. Elmondta, ha a magyar fél nem hajlandó konstruktív párbeszédre az ügyben, akkor Pozsony kénytelen lesz kkonstruktív lépéseket tenni.</p>

Hangsúlyozta, nemcsak korábbi uniós biztosként és jelenlegi pártelnökként beszél erről, hanem mint a szlovák-magyar vegyes bizottság volt társelnöke. A testületnek azzal a Németh Zsolttal (Fidesz) közösen volt a vezetője, aki a kettős állampolgárságra vonatkozó magyra javaslatot jegyzi.
Figeľ szerint a parlamentnek meg kellene vitatnia a magyar javaslatot, de anélkül, hogy kampánytémát csinálna belőle. A budapesti tervezetet - a magyar politikusok gyakori szóhasználatára utalva - "Kárpát-medencei típusú" megoldásnak nevezte, amely nem szolgálja a 21. századi Európa javát.
A KDH elnöke az ügyben folyamatosan egyeztet Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt (EPP) elnökével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?