Kétséges az olcsó élelmiszer

Pozsony |

<p>Felére csökken az áfa, így olcsóbb lesz az élelmiszer &ndash; tervezi a kormány. Viszont a pénzügyminisztérium háttérintézménye szerint az áfacsökkentés bő kétharmadát lenyelik a kereskedők.&nbsp;</p>

Elemzők szerint lehet, hogy az egészből végül alig éreznek meg valamit a fogyasztók. Ha pedig igen, akkor is a nagyobb fogyasztásúak járnak jobban. A hétvégén bemutatott kormányzati szociális csomag legjelentősebb tétele az áfacsökkentés: 20-ról 10%-ra mérsékelné a kormány az alapélelmiszerek áfáját. Az ötlet nem először merül fel, paradox módon Robert Fico kormányfő eddig mindig elkaszálta. 2012-ben földművelésügyi minisztere vetette fel, ám Fico elutasította a magas államadósságra hivatkozva. Az utóbbi azóta sem csökkent. Tavaly Alojz Hlina független képviselő terjesztette be a javaslatot a parlamentbe, ám a Smer nem támogatta.Nem véletlenül. A tapasztalatok alapján az áfacsökkentés jelentős részét a kereskedők tennék el. Ezt ismerte el tegnap Martin Filko, a pénzügyminisztérium háttérintézményének (IFP) a vezetője is. „A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az áfaemelés 70–90%-a beépül az árak növekedésébe, míg az áfacsökkenéskor csak a mérséklés 30%-át érzik meg a vevők” – írta Filko. Vladimír Baláž, a tudományos akadémia (SAV) kutatója arra figyelmeztet: a csökkenés főleg a konkurens környezetben mutatkozhat meg, azokban a falvakban, ahol csak egy-két kis élelmiszerbolt van, a kereskedők a csökkentés nagy részét „lenyelik”. Baláž szerint várhatóan csak kevés élelmiszertípusra lesz érvényes az áfacsökkenés: ha a leggyakrabban fogyasztott alapélelmiszerek mindegyikére érvényes lenne, akkor csak ez az intézkedés évi 200–300 milliójába kerülne a kormánynak. Miközben az egész 15 pontos csomagra van 200 milliója, erre a tételre a tervek szerint 60–100 milliót költene a kabinet. „Az egész csomaggal az a fő probléma, hogy nem láttunk semmilyen elemzést sem, amellyel alá lehetne támasztani, hogy mit várhatunk az egyes intézkedésektől” – véli az SAV kutatója. Lehet, hogy végül az egész áfacsökkentésből semmi sem lesz. Ficóék ugyanis csupán akkor mennének bele, ha sikerül egyezséget kötniük a legnagyobb üzletláncokkal. „Hiába is írnának alá ilyet, senkire sem lehet rákényszeríteni, hogy milyen árakat szabjon, ebben szabad kezük van a kereskedőknek” – figyelmeztet Baláž. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?