Kétnyelvű utcanévtábla – ha van, az magyar

Pozsony |

<p>Nem vagyunk elkényeztetve, ami a kétnyelvű utcaneveket illeti. Vagy igény nincs rá, vagy pénz, állítják az önkormányzatok. A testületi üléseken megszokott a magyar vagy ruszin beszéd.</p>

92 településen vannak kétnyelvű utcanévtáblák Szlovákiában. Kizárólag magyar kisebbség által lakott falvakban, illetve városokban, derül ki a kisebbségi nyelvek használatáról szóló jelentésből, amelyet a kisebbségi kormánybiztos hivatala készített. Az anyagot szerdán hagyta jóvá a kormány, és kiderül belőle egyebek között az is, hogy ruszin, ukrán, roma vagy német utcaneveket hiába keresnénk Szlovákiában. A hivatal kérdőíves felmérésébe 544 település kapcsolódott be. Közülük 445 a magyarok által lakott falu vagy város, amelyek közül 92-ben találjuk meg magyarul az utcaneveket. További 11 településen csak néhány utca neve van feltüntetve magyarul, 335-ben pedig nincsenek magyar utcanévtáblák. Fontos megjegyezni, hogy az 544 település közül 392-ben nincsenek hivatalosan megnevezve az utcák, vagyis itt szlovák táblák sincsenek. „Ott, ahol vannak utcanevek, a kisebbség nyelvén viszont nincsenek kiírva, leggyakrabban azzal indokolták a helyzetet, hogy vagy nem volt rá pénz, vagy a lakosok eddig nem fordultak ilyen igénnyel az önkormányzathoz” – állítja a jelentésben a hivatal. A ruszin, roma vagy ukrán nyelven zajló képviselő-testületi üléseket viszont nem kell nagyítóval keresgélni. A jelentés szerint a 39 ruszin falu közül 31-ben, továbbá az 5 ukrán falu mindegyikében bevett gyakorlat, hogy a képviselők és/vagy a polgármester ruszinul vagy ukránul beszél a testület ülésén. Ezekhez jön még 10 olyan falu, ahol a ruszin és az ukrán kisebbség számaránya is eléri a 20 százalékot – közülük 9 helyen megszokott a kisebbségi nyelvű kommunikáció a testületben. A 445-ből 376 magyar településen beszélnek magyarul (vagy magyarul is) a testületi üléseken, ami 84%-ot jelent. 66 településen nincs ilyen gyakorlat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?