<p>Ha autóval indul idén Horvátországba, jól ügyeljen a közúti előírások betartására, 2013-tól ugyanis bizonyos szabálysértésekért szabadságvesztés fenyeget. Ausztriában is megemelték a bírságokat, néhány kihágásért több mint kétezer eurót is elkérnek a rendőrök.</p>
Kétezer eurós bírságtól a szabadságvesztésig!
Pozsony |
Sok szempontból kellemes, ha autóval indulunk nyaralásra. Az úton viszont nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még ha nem is hagyjuk el az Európai Uniót, vannak bizonyos különbségek az egyes országok közlekedési szabályai közt. Például nem mindenhol érvényesek ugyanazok a sebességkorlátozások, és nem minden országban hajlandók a rendőrök szemet hunyni a kisebb szabálysértések felett. Horvát szigorIdén főként azoknak kellene jobban odafigyelniük az úton, akik az Adriához indulnak autóval. Januártól ugyanis Horvátországban jóval szigorúbb büntetésre számíthatnak azok a sofőrök, akik lakott területen 50 km/órával is túllépik a legmagasabb megengedett sebességet, akik veszélyes helyen előznek, vagy ittasan, esetleg kábítószer hatása alatt ülnek volán mögé. Januártól ezeket a szabálysértéseket a horvátok már olyan bűncselekménynek veszik, amiért akár három évet is rács mögött tölthet az elkövető. Osztrák szabálysértésekAusztriában leggyakrabban gyorshajtásért és helytelen parkolásért bírságolják a szlovákiai sofőröket. Gyorshajtásért minimum 72 eurós bírságot kaphat a vétkező, ám agresszív vezetésért a büntetés a 2180 eurót is elérheti – tájékoztatta lapunkat Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.Az osztrák sztrádákon a rendőrök azt is gyakran ellenőrzik, hogy betartják-e a sofőrök a biztonságos követőtávolságot. 130 km/óránál a biztonságos távolság pontosan annyi, amennyit az autó körülbelül egy másodperc alatt tesz meg, ez ilyen sebességnél körülbelül 30-36 méter. MentősávNe feledjék, hogy az osztrák sztrádákon és gyorsforgalmi utakon 2012. január 1-jétől kötelező a mentősáv kialakítása, ha az úton forgalmi dugó alakul ki. Ugyanilyen kötelezettség érvényes egyébként Németországban, Svájcban, Csehországban és Szlovéniában is. A mentősáv kialakítása a gyakorlatban azt jelenti, hogy dugó vagy torlódás esetén a belső sávban lévő autósoknak amennyire csak lehet, balra kell húzódniuk, míg a külső sávban autózóknak jobbra kell kihúzódniuk. A mentősáv kialakításakor a leállósávra is rámehetnek az autósok. Kettőnél több sáv esetén a legbelső sávban haladóknak ugyanúgy balra kell lehúzódniuk, míg a többieknek jobbra. Más országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a mentősávnak köszönhetően a mentőegységek akár négy perccel rövidebb idő alatt odaérhetnek a bajba jutottakhoz, akiknek így akár 40%-kal is nőhetnek a túlélési esélyeik. A mentősávot a rendőrségen, tűzoltóságon és mentőkön kívül a helyszínbiztosítást végző szervezetek (például autópálya-kezelő) járművei is használhatják. Aki akadályozza a mentősáv kialakítását, illetve rámegy, az szintén 72-től 2180 euróig terjedő büntetésre számíthat. Ha Ausztriában olyan balesetet okoznak, mely során valaki megsérül – legyen szó csak minimális sérülésről is –, automatikusan a helyszínre kell hívni a rendőröket. Aki ezt nem teszi meg, azt 2180 eurós bírság vagy bűnvádi eljárás fenyegeti. A rendőrök kiérkezéséért egyébként, teljesen mindegy, milyen okból hívják őket, 36 eurós illetéket kell fizetni.S bár nem az autóvezetéssel van összefüggésben, nem árt tudni, hogy 12 éves korig a gyermekeknek kerékpározás közben mindig bukósisakot kell viselniük Ausztriában. Csak kerékpárúton lehet biciklizni, ha nincs, akkor az út szélén. Tilos gyalogos zónákban vagy járdákon kerékpározni, ilyen helyen csak tolhatják a kerékpárt. „Gyalogosátkelőn is csak tolni lehet a biciklit, kerékpározni tilos” – pontosított Baloghová. Magyarországon is börtön fenyegetJúliustól Magyarországon is börtönbe kerülhetnek az ittas vezetők, ugyanis életbe lépett az új büntető törvénykönyv, mely szerint az ittas vagy kábítószer hatása alatt történő vezetés bűncselekménynek számít. Az új jogszabály szerint az ittas járművezetés – vagyis már a 0,5 ezrelék feletti véralkoholszint – két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.Ha valaki eddig úgy vezetett Magyarországon, hogy előtte megivott egy korsó sört, 150 ezer forint (511 euró) bírságot és több büntetőpontot kapott, júliustól viszont már börtön jár érte. Ugyanez az eredmény egy pohár bor után, de ez már 0,8-0,9 ezrelék véralkoholszintet is okozhat. „Hogyha a bűncselekményi értékhatár alatt fogyasztott alkoholt, és ezt vagy szondával, vagy légalkoholteszterrel kimutatják, és ezt a helyszínen elismeri, akkor pénzbírság jár. Ennek az összege is változott. Ha az alkoholszint 0,3 alatt van, akkor 30 ezer forint (102 euró), hogyha 0,3 és 0,5 között, akkor 100 ezer forint (340 euró), ha viszont ezt meghaladja, akkor bűncselekmény, akkor nincs bírság” – közölte a Hír Tv az ORFK szóvivőjének tájékoztatását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.