Két szlovák áldozat a Himalájában

<p>Katmandu/Pozsony. Legalább 29 hegymászó, köztük 12 külföldi, ebből két szlovák vesztette életét az utóbbi napokban Nepálban, a Himalája csúcsai között lavinaomlásokban.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A két szlovák állampolgár, Ján Matlák és Vladimír Švančár, illetve az őket kísérő három nepáli férfi holttestét a külügyminisztérium szerint tegnap reggel találták meg. Az expedíció további nyolc tagja, két szlovák és egy cseh állampolgár jó egészségi állapotban van, sikerült őket biztonságos helyre szállítani. Több tucat turistát még keresnek, a rossz időjárás miatt legalább 130 ember a hegyekben rekedt, mentésük még napokig eltart.

Ivan Netík, a belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a tárca kész Tu-154M típusú kormánygépet küldeni a túlélőkért, illetve az elhunytak holttestéért, ám a repülő felszállásáról lapzártánkig nem született döntés.

Az Annapurna környékén lezúduló lavinában a szlovákokon kívül két lengyel, két izraeli és kilenc nepáli állampolgár vesztette életét. A varsói külügyminisztérium Twitter-üzenetben közölte, hogy Lengyelország újdelhi nagykövetsége ellenőrizni fogja a tragédia áldozatairól szóló híreket.

A világ egyik legkedveltebb és leglátogatottabb trekkingútjának tartott Annapurna-körutat járó hegymászók az 5416 méteren lévő Thorung La-hágó felé tartottak. A gyalogtúrázók 168 fős csoportja erős hóviharba került, amelyet a Délkelet-Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon váltott ki, a vihar következtében egy masszív lavina is a hegymászókra zúdult. S bár a csoport jelentős része az időjárási körülmények javulásával visszatérhetett az alaptáborba, a halottak száma a hatóságok szerint tovább emelkedhet. „Senki nem tudja biztosan, hogy hányan voltak a hágónál, amikor az időjárás rosszra fordult” – mondta egy helyi illetékes. A mentési munkálatok még folynak .

A nepáli hadsereg a dpa német hírügynökség értesülései szerint eddig hatvan külföldi hegymászót, köztük öt német állampolgárt mentett ki szerdán a térségből. Közülük 19-en megsérültek, őket katonai helikopterekkel szállítják biztonságos helyre. Októberben rendszerint külföldiek ezrei túráznak a Himalája nepáli részén. (dp, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?