Két nyári tábor, egy időben

Pozsony |

<p>Nyári konkurenciaharc: az MKP ifjúsági társszervezete tegnap bejelentette, hogy a hagyományos Gombaszögi Nyári Táborral egy időben (július 18&ndash;21.) szervezi első szabadegyetemét. Információink szerint nem véletlen a rászervezés, ám Gubík László, a Via Nova elnöke ezt tagadja.</p>

 

„Kevés idő állt rendelkezésre a szervezéshez. A kitippelt előadók számára ez az időpont felelt meg” – mondta Gubík. „Táborunk időpontját hónapokkal ezelőtt meghirdettük. Nagyon sajnáljuk, hogy a nyári szünet 8 hete alatt nem sikerült más időpontot találni, ám nem ezzel, hanem a saját programunkkal kívánunk foglalkozni” – mondta lapunknak Orosz Örs, a Gombaszögi Tábor főszervezője. Nyáron így két, nagyrészt fiatalokat megszólító akció lesz, egy időben.  A Via Nova azt ígéri, politikailag semleges akciót szervez. A rendezvényt Kövér László magyar házelnök nyitja meg. Július 17–21. között Krasznahorkaváralján a Diákhálózat, július 18–21. között pedig Martoson az MKP ifjúsági szervezete rendez nyári tábort. Utóbbit tegnap jelentették be. Az akciókra ráadásul a hagyományos Kürti Borfesztivállal egy időben kerül sor. „A jövőben igyekezni fogunk kerülni az időpontütközést” – mondta tegnap Gubík László, aki bemutatta az I. Martosi Szabadegyetemet. A Via Nova ICS elnöke szerint a két tábor nem jelent konkurenciát. „Nyilván így lesz értelmezve, de más a két tábor profilja” – tette hozzá Gubík. Miben? A vianovások nem csak az ifjúságnak kívánnak programot nyújtani, az idősebb generációt is meg akarják szólítani. A két tábor felépítése a tervek alapján hasonló lesz. Napközben közéleti, kulturális vagy sportjellegű beszélgetések és előadások, este pedig koncertek. Gubík azt mondta, a szervezet ideológiailag és politikailag semleges tábort kíván szervezni. A program lebonyolításában ugyanakkor várhatóan hangsúlyos szerepet kapnak az MKP-s és fideszes politikusok. „Ha a Híd pártelnöke elfogadja a meghívásunkat, akkor lesz pártelnöki vita is. Az előadók között lesznek MKP-s vagy MKP-s kötődésű politikusok, de ott sokkal inkább szakemberekként fognak szerepelni, nem pedig MKP-s politikusként” – nyilatkozta lapunknak a Via Nova vezetője. A Via Nova éveken keresztül Kapocs Tábor néven szervezett „belső tábort”, tavaly meghívott előadóként Szávay István jobbikos képviselő is részt vett az egyik beszélgetésen. „A Martosi Szabadegyetem programjában nem szerepel jobbikos résztvevő” – mondta Gubík. A Jobbik és a Via Nova kapcsolata egy hetekkel ezelőtt kiszivárgott jobbikos belső dokumentum alapján merült fel. Ebben Szávay azt írta, hogy pártja első számú felvidéki partnere a Via Nova, és szoros kapcsolatokat ápol a komáromi egyetem hallgatói önkormányzata (HÖK) vezetőségével. A HÖK szintén megtalálható a szabadegyetem társszervezői között. A másik két partner a galántai Bonita ifjúsági társulás, valamint a kisebbik magyar kormánypárt (KDNP) ifjúsági szervezete, az IKSZ. A másik ifjúsági táborra Krasznahorkaváralján kerül sor ugyanabban az időpontban. „Évek óta több mint 100 fős csapattal szervezzük, a tábor időpontját hónapokkal ezelőtt meghirdettük” – mondta lapunknak Orosz Örs főszervező, aki csodálkozott a „rászervezésen”. Paradox módon az idei Gombaszögi Tábor szlogenje az Egységben az erő. „Három ország 18 civil szervezete összefogásában valósul meg a tábor” – tette hozzá Orosz Örs. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?