Forrás: Facebook / Népszámlálás 2021 • A magyarság érték
Két hét alatt a lakosság fele töltötte ki a népszámlálási kérdőíveket
Két héttel a népszámlálás kezdete (február 15.) óta 2 640 000 ember, vagyis az ország lakosságának 47 százaléka töltötte ki a kérdőívet.
A megyék közül Pozsony vezet, a megyeszékhelyek összehasonlításából kiderül, hogy Nagyszombat áll a legjobban - tájékoztatott Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás (SODB) szóvivője.
„A Pozsony megyében a lakosság több mint 51 százaléka töltötte ki a népszámlálási űrlapot. A második helyen Zsolna megye áll, ahol a lakosság csaknem 50 százaléka tett eleget a kötelezettségnek. Trencsén megye a harmadik 49,5 százalékkal, majd Nagyszombat megye következik 49 százalékkal. Nyitra megyében a lakosság több mint 47 százaléka töltötte ki az elektronikus népszámlálási ívet" – közölte a szóvivő. A többi megye az országos átlag alatt van. „Eperjes megyében közel 45, Besztercebánya megyében 44, Kassa megyében 41 százalékos a részvétel" - tájékoztatott Stauder.
A megyeszékhelyek kötött Nagyszombat vezet több mint 51 százalékkal. Trencsénben 51, Pozsonyban és Besztercebányán közel 51 százalékos az eddigi részvétel. A lakosok csaknem fele töltötte ki a kérdőívet Eperjesen, Zsolnán és Nyitrán (több mint 49 százalék). Úgy, mint a megyék között, a járási székhelyek sorában is Kassán a legalacsonyabb a részvétel, az ország második legnagyobb városában a lakosok 42 százaléka töltötte ki eddig a kérdőívet.
Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal statisztikai és demográfia szekciójának főigazgatója közölte, meggyőződése, hogy az eredmények azokon a településeken jobbak, ahol erőfeszítéseket tettek a népszámlálás propagálására. „Eddig kiegyensúlyozott a helyzet, és reméljük, hasonló ütemben folytatódik az adatgyűjtés" - tette hozzá.
A népszámlálás február 15-én, hétfőn kezdődött, most először elektronikus formában zajlik a scitanie.sk weboldalon vagy a SODB 2021 mobilalkalmazással. Az űrlapot március 31-ig lehet kitölteni. A népszámlálás asszisztált formája áprilistól október végéig tart.
A törvény értelmében minden lakos, akinek állandó, vagy átmeneti lakhelye van Szlovákiában, köteles részt venni a népszámlálásban, beleértve azokat az uniós állampolgárokat is, akinek bejegyzett tartózkodási helyük Szlovákiában van. A kiskorú gyerekek helyett a szülő vagy a törvényes képviselő köteles kitölteni a népszámlálási űrlapot. Aki ezt elmulasztja, arra pénzbírságot szabhatnak ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.