ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Egyre több szervezet, közszereplő és művész tiltakozik a Zuzana Piussi rendezővel szembeni bűnvádi eljárás ellen, amelyet a Pozsonyi I. Járásbíróság egykori elnöke, s az Igazságszolgáltatási Tanács tagja, Helena Kožíková kezdeményezett.
Két év egy dokumentumfilmért
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Egyre több szervezet, közszereplő és művész tiltakozik a Zuzana Piussi rendezővel szembeni bűnvádi eljárás ellen, amelyet a Pozsonyi I. Járásbíróság egykori elnöke, s az Igazságszolgáltatási Tanács tagja, Helena Kožíková kezdeményezett. Azt állítja, hogy Piussi „A harmadik hatalom betegsége” című dokumentumfilmjében egy róla készült felvétel és beszélgetés az ő engedélye nélkül jelent meg.
Kožíková eredetileg kártérítést követelt a filmet szponzoráló közszolgálati RTVS-től, újabban pedig bűnvádi eljárást kezdeményezett a rendező ellen, amiért a vele készült beszélgetés bizalmas információkat is tartalmazott. A rendezőt kétéves szabadságvesztés fenyegeti.
Zuzana Piussi mellett több közszereplőn és a Via Iuris polgári társuláson kívül Karol Schwarzenberg cseh külügyminiszter is kiállt. „A beszélgetés közzététele nem bűncselekmény, a nyilvánosságra hozatala miatt kezdeményezett bűnvádi eljárás pedig törvényellenes, sérti a szólásszabadságra, s az információk szabad terjesztésére vonatkozó jogot” – mondta Peter Wilfling, a Via Iuris jogásza. Emlékeztetett, hogy a beszélgetés közzétételére nem volt szükség a bírónő beleegyezésére, mivel a polgárjogi törvénykönyv szerint a műalkotás vagy híradás céljából készített hang és filmfelvételek közzétételéhez nem szükséges a rajtuk szereplő személyek beleegyezése.
Schwarzenberg szerint Piussi egy fantasztikus filmet készített. „Ha ezért megbüntetik, az minimum 25 éves visszalépést fog jelenteni” – mondta a cseh külügyminiszter. Néhány szlovák politikus, köztük Ondrej Dostál, az OKS képviselője is kiállt Piussi mellett. Dostál ráadásul az ügyben saját maga ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, amiért véleménye szerint bűncselekményt követett el azzal, hogy támogatja és díjazza egy bűncselekmény elkövetését, amit egy blogbejegyzéssel is alátámasztott, melynek cime: Ha bezárjátok Piussit, akkor zárjatok be engem is, kérem! (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.