Készül az EP-választásra a statisztikai hivatal

Pozsony |

<p>A statisztikai hivatal már készül a június 6-i európai parlaemnti (EP) választásra, amikor Szlovákiában az uniós törvényhozó testület 13 mandátumáról dönthetünk.</p>

A hivatalnak háromszor kell kipróbálnia, miként folyik majd a szavazatszámlálás, kétszer már sikerreel meg is tette - tájékoztatott Eva Kelemenová szóvivő. MÉg egy "éles" próba lesz tehát, méghozzá négy nappal a választás előtt.
Június 6-án a statisztikai hivatal több munkatársa vesz majd részt a munkában, mint a néhány héttel ezelőtti köztársaságielnök-választás során, most ugyanis lényegesen több adatot kell majd feldolgozni. A 13 mandátumért 17 politikai párt, mozgalom verseng majd, az általunk kiválasztott szavazólapon pedig lehetőseégünk lesz arra is, hogy legfeljebb két jelöltet "karikázhassunk" is. Ilyene setben az adott név előtti sorszámot kell bekarikáznunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?