Készen áll a bűncselekmények áldozatairól szóló törvényjavaslat

családon belüli erőszak

Készen áll a bűncselekmények áldozatairól szóló törvényjavaslat. A családon belüli erőszak áldozatainak segítséget nyújtó krízisközpontoknak anyagi támogatást kellene kapniuk az államtól. Ez szorosabbra fűzi a rendőrség és a krízisközpontok munkájának viszonyát. Erről pénteken tájékoztatott Zuzana Čaputová államfő, a Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszterrel és Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány-helyettessel folytatott tárgyalás után. Hozzátette: a törvénymódosítás véleményezése jelenleg is tart.

„Meg vagyok róla győződve, hogy az államnak törődnie kell a bűncselekmények áldozataival” – mondta az államfő. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak megnövekedett száma volt az egyik első negatív következménye a koronavírus-járvány első hullámának. Ez az időszak szerinte megmutatta a rendszer gyenge pontjait.

Az igazságügyi miniszter asszony szerint a javaslattal intervenciós központok létrejöttét akarják elősegíteni, amelyek kulcsfontosságúak lesznek a rendőrséggel való együttműködés szempontjából. „A családon belüli erőszak eseteiben az egyes megyékben lesz egy egyértelműen megadott kapcsolattartási pont a rendőrség számára, hogy világos legyen, mit kell tenni akkor, ha az áldozat eljön a rendőrségre bejelentést tenni, ahogy az is, hogy helyben milyen szolgáltatásokat lehet neki nyújtani” – magyarázta.

A módosítás az áldozatok kártérítésével is foglalkozik. A miniszter asszony lényeges változást ígér, amely nem csak a családon belüli erőszak áldozatait fogja érinteni. „A terheket az államra ruházzuk át. Ha a büntetőeljárás során kiderül, ki az áldozat, és hogy olyan bűncselekmény áldozatáról van szó, amely esetében állami kártérítésről lehet szó, az állam ezt automatikusan biztosítani fogja, és anélkül fogja kifizetni, hogy azzal az áldozatnak további anyagi kiadásai lennének, vagy időt kellene rá áldoznia” – magyarázta. A kártérítés összegét egy táblázat fogja meghatározni. Az állam pedig a büntetőeljárás lezárulta után, az elkövetőn fogja behajtani a költségeket. A kártérítés során olyan összeget állapítanak meg, amely minden áldozat számára megfelelő lehet.

Az intervenciós központok finanszírozási mechanizmusa is meg fog változni. Az egyes szervezeteknek három évre szóló szerződést kell kötniük az állammal. Ezáltal egy stabil szervezeti háló jön létre, amely segítséget nyújthat az áldozatoknak.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes hozzátette: a rendőrség már hosszú ideje foglalkozik a családon belüli erőszakkal. Az áldozatoknak segítséget nyújtó szervezetekkel jó tapasztalataik vannak. A törvénymódosítással ezt a segítségnyújtást akarják továbbfejleszteni. Újdonságnak fog számítani a hivatalos feljegyzés elkészítésének módja, ezenkívül, hogy a rendőrség köteles lesz 24 órán belül továbbítani a feljegyzést az intervenciós központba.

Mariana Kováčová, a nyitrai Centrum Slniečko nonprofit szervezet igazgatója elmondta: a bejelentés intézményének a bevezetésekor megfeledkeztek arról, hogy az áldozat nem tud magán segíteni. Ezért nagyra értékeli a törvénymódosítást. A rendszert szerinte stabilizálni kell és szakszerűbbé kell tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?